Az első bajnoki pontok megszerzését követően a feljutási célokat szövögető Vasas csapatát fogadta felnőtt női együttesünk, és noha az elmúlt három találkozónkon rendre betaláltunk az ellenfelek hálójába, ezúttal gól nélkül kellett elhagyniuk a lányoknak a pályát lefújást követően. A több rutinnal rendelkező angyalföldi együttes végül 5–0-ra megnyerte a találkozót, ám Krár Edina asszisztens edző szerint nincs okunk a panaszra, hiszen jó mérkőzésen maradtunk alul a jóval esélyesebb riválissal szemben.
Krár Edina: – Az eredmény ellenére nincs okunk a szégyenre, ugyanis a feljutásért küzdő csapat ellen léptünk pályára. Az első félidőben jól tartottuk magunkat, a második játékrészre már elfáradtunk kicsit fejben és fizikálisan is, de az egész mérkőzésen jól működött együtt a csapat, fegyelmezetten betartva a taktikai utasításokat. Úgy látom, hogy mérkőzésről-mérkőzésre egyre kompaktabban működnek együtt a pályán.
NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 9. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD–VASAS KUBALA AKADÉMIA 0–5 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont
V.: Alafi Beatrix (Rózsa G., Milavacz P.)
G.: Halmi (5.), Hámori (51., 86.), Turcsányi (58.), Kardos (83.)
Honvéd: Kiss R. – Tratner (Sztojka (70.), Szoboloczky (Tarr, a szünetben), Wieszt (Lovász, 87.), Karacs (Patonay (70.), Németh F., Kós, Diós, Batta, Tóth B., Horváth V. (Kőmíves, 87.)
Asszistensedző: Krár Edina
Vasas: Csákány – Hegedűs (Jakab, 56.), Buncsák, Fehér, Kriskó (Horváth O., 56.), Hámori, Gábor (Kovács Sz., a szünetben), Turcsányi, Kardos, Halmi (Oláh, 56.), Rigó (Biros, a szünetben)
Vezetőedző: Hámori Ferenc





