Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az első tétmeccs a Karcag ellen

Az első tétmeccs a Karcag ellen

Klub

Megjelenés: 2025. 09. 29. 01:43Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Információk, érdekességek – minden, amit a Karcag elleni bajnokiról tudni érdemes.

Szurkolói információk: 

  • A mérkőzést szeptember 29-én (hétfőn) 20 órától rendezik a Bozsik Arénában.
  • Online itt tudtok jegyet vásárolni
  • Mérkőzésnapokon a Honvéd Shop 3,5 órával a mérkőzés előtt nyit, jegyértékesítés azonban csak a Bozsik Aréna jegypénztáraiban lesz.
  • A mérkőzést az M4 Sport közvetíti, online az m4sport.hu oldalon lehet nézni az összecsapást.

A kék-fehérek tavaly kiváló szezont zártak, hiszen amellett, hogy a Magyar Kupában az akkor NB I-es Kecskemétet kiejtették és a nyolcaddöntőben hajszálon múlt a ZTE elleni párharcuk is, úgy az NB III. Észak-Keleti csoportjának bajnokai lettek, majd a Nagykanizsa elleni osztályozót 4–4-es összesítés után sikerrel vették, ezzel feljutottak a másodosztályba, ahol utoljára 2007-ben szerepeltek.

A Karcag vereséggel indította a szezont Mezőkövesden, ám azóta 6 bajnokijából egyet sem vesztett el, odahaza legyőzte a Soroksárt, a Vasast és a Videotont is, idegenben azonban nyeretlen maradt a gárda, legutóbb Budafokon értek el 0–0-s döntetlent Varga Attila tanítványai.

Sportszerűség: 

A találkozóhoz hozzátartozik, hogy az őszre kisorsolt mérkőzést Karcagon rendezték volna, ám ellenfelünknél a vendégszektor átalakításra kerül és a klub megfelelő létszámban szeretné biztosítani a meccsen való részvételt szurkolóink számára. Ugyanakkor a szektor csak a tavaszi idényre készül el, így ez ebben az esetben meghiúsulna. Ezért a Karcagi SC arra kérte klubunkat és az MLSZ-t, hogy cseréljük fel a pályaválasztói jogokat, melynek az érintett felek eleget is tettek.

Amit a Karcagi SC-ről tudni érdemes: 

Alapítva: 1945

Klubszínek: kék-fehér

Jelenlegi bajnoki helyezés: 6.

Bajnoki mérleg: 3 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség

Gólkülönbség: 8:7

Bajnoki forma: d-gy-d-gy-d

Idegenben: 0 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség

Vezetőedző: Varga Attila

Legeredményesebb játékos: Pap Zsolt (2 gól)

Nagyobb sikerek: 2x NB III-as bajnok (1999/2000, 2024-25)

Közös játékosok: 

A Karcag keretében több egykori Honvéd-játékos is szerepel: Fazekas Lóránt és Szűcs Kristóf is akadémiánkon pallérozódott, László Dávid 11 élvonalbeli meccsen is bizonyíthatott klubunkban, míg Hidi Patrik kétszeres kupagyőztesnek és egyszeres bajnoknak mondhatja magát a Honvéddal.

Közös múlt: 

A Karcaggal eddig egyszer, 2006. január 24-én találkoztunk egy felkészülési mérkőzésen, akkor ellenfelünk nyert 4–2-re Gasparik duplájával, továbbá Kádár és Domokos találatainak köszönhetően, kispesti részről Genito vette be két alkalommal a karcagiak kapuját.

Játékvezető: 

A mérkőzést Karakó Ferenc vezeti, aki utoljára 2023 szeptemberében Soroksáron fújta a sípot Honvéd-mérkőzésen. Karakó bíráskodása alatt a Honvéd mérlege: 25 mérkőzés, 6 győzelem, 10 döntetlen, 9 vereség, 31 lőtt és 34 kapott gól.

MERKANTIL BANK LIGA, 8. FORDULÓ

Szeptember 29. (hétfő) 20:00

BUDAPEST HONVÉD–KARCAGI SC

Budapest, Bozsik Aréna

2025. 09. 29. 01:43Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub