A csütörtöki nyitónapot követően számunkra is elkezdődtek a Puskás-Suzuki-kupa küzdelmei Felcsúton. A mieink ötszörös tornagyőztesként az újonc Slavia Praha ellen léptek pályára a délután második összecsapásán. Bogdánfi Márton természetesen mindhárom kulcsemberét, a felnőttek közt bemutatkozó Liziczay Zsombort, Petrók Viktort és Kovács Eriket is a kezdőcsapatba nevezte. Ahogyan arra előzetesen számítani lehetett, a lelátókon helyet foglaló nézősereg remek hangulatot teremtett. Az első félidőben nem igazán bírtak egymással a felek, a véghajrában azonban egy jobb oldali beadás után nem tudtak tisztázni a mieink, a hosszú oldalon érkező Drasnar pedig a jobb alsóba gurította a labdát. A fordulás után ugyan éledeztek a mieink, Kovács Erik, majd Balázs Teó is közel állt az egyenlítéshez, míg Horváth Álmos fejese csak centikkel ment el a kapufa mellett.
A mieink szombaton 15.15-kor a Genk ellen folytatják a tornát.
B-csoport
Slavia Praha (cseh)–Budapest Honvéd 1–0 (1–0)
Budapest Honvéd: Liziczay – Ujváry (Somogyi, 43.), Russnák, Horváth Á., Rankó, Milicz (Balázs, 56.) – Meskó (Kecskés, 43.), Schön, Petrók – Kovács E. (Kis A., 43.), Nyers (Miták, 53.)
G: Drasnar (28.)
A csoport állása egy forduló után: 1. Slavia 3, 2–3. Genk és Real Madrid 1-1, 4. Budapest Honvéd 0
Bogdánfi Márton, vezetőedző:
„Az első húsz percben elsősorban a körülményekkel kellett megküzdenünk, ritkán játszhatnak a srácok ilyen sok néző előtt és ilyen lelkes szurkolás mellett. Az első félidőt odaajándékoztuk az ellenfélnek, a Slavia pedig kihasználta a védelmi hibánkat. A második játékrészben megérkeztünk a tornára, sokkal többet kockáztattunk, helyzeteteket alakítottunk ki. Két nehéz meccs vár még ránk a csoportban, de annak ellenére, hogy nem értünk el jó eredményt a rajton, győzelemre játszunk a Genk és a Real Madrid ellen is.”
A találkozó összefoglalóját itt találjátok:





