Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Barátságos múlt

Barátságos múlt

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Pályaavatás kapcsán találkozott 1939-ben a Kispest és a DVTK

A koronavírus miatt két hónapja, március 14-én lépett utoljára pályára a Bp. Honvéd együttese. A kór, úgy tűnik, csatát vesztett, így lassan visszatér az élet a futballpályákra is. A hatóság újra engedélyezi, igaz szigorú feltételek mellett, a labdarúgó mérkőzések rendezését. A szigorúság sajnos a szurkolókat is érinti, ugyanis a találkozókat csak zárt kapuk mellett lehet lejátszani.

A május 23-i Magyar Kupa-elődöntőre készülő Budapest Honvéd szombaton a Diósgyőri VTK-val játszik felkészülési mérkőzést. A Miskolc és Budapest közötti távolság miatt a két együttes viszonylag ritkán játszik edző–, vagy barátságos mérkőzést, de azért erre is akad példa.

1936. március 25-én a Diósgyőr 1100 néző előtt fogadta a Kispest FC-t. A piros-feketék az elsőfélidőben Nemes (2) és Serényi találataival háromgólos előnyre tettek szert, a második félidő viszont a hazaiaké volt, Stumpf duplájával tették szorossá a találkozót.

Három év múlva, 1939. június 25-én ünnepélyes keretek között kezdődött a találkozó, ugyanis a kispestiek pályaavató mérkőzésre kaptak meghívást. A piros-feketéket talán az ünnepi hangulat fogta meg, mert sima, 6–2-es vereséget szenvedtek. A két kispesti gólt ki más szerezte volna, mint Nemes József.

Az ezredforduló után, 2016-ban két alkalommal is találkozott egymással a két együttes. Május 6-án a Bozsik Stadionban 200 néző látta a kispestiek 3–2-es győzelmét. Góljainkat Prosser (2) és Nagy Gergő szerezték, a vendégek részéről Griffiths és Bognár volt eredményes. Marco Rossi a második félidőben több fiatal, az akadémián nevelkedett játékosnak is lehetőséget adott. Kapusaink, Kemenes Szabolcs, Nagy Sándor és Horváth András félóránként váltották egymást a kapuban. A mérkőzés előtt a nyártól távozó Kemenes Szabolcsot, Souleymane Youlát és Aleksandar Ignjatovicot búcsúztattuk.

A Budapest Honvéd június 17-én viszonozta a diósgyőriek látogatását. A szombatihoz hasonlóan, de más ok miatt, szintén zárt kapuk előtt lépett pályára a két együttes. A meccs a Honvéd 3–1-es sikerét hozta. Marco Rossi három fiatal akadémistát, Schön Szabolcsot, Horváth Csanádot és Szerető Krisztofert is bevetette, valamint két próbajátékost is pályára küldött. A kapuban ezúttal nem váltották egymást a kapusok, a fiatal Vajda Dániel 90 percen keresztül őrizte a piros-feketék kapuját.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub