Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bátor futball kell!

Bátor futball kell!

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

A Vác vendégeként lép pályára szerdán a Honvéd második csapata

Két mérkőzés vár a héten a Budapest Honvéd második csapatára, Simon Miklós együttese előbb a Vác vendége lesz (a Szőnyi úton, 17:30 órától), majd a Hódmezővásárhelyt fogadja vasárnap délelőtt Kispesten.

„Mindenféleképpen szeretnénk megszerezni az első győzelmünket, ez a legfontosabb most a csapatnak – hangsúlyozta László Dávid. – A harmadik forduló következik, az első meccsen ikszeltünk, amit megóvott az ellenfél, a második találkozón kikaptunk, egyértelmű, hogy most győzni szeretnénk! Fontos, hogy a játékban is többet mutassunk, vállaljuk fel az egy az egy elleni párharcokat, figyeljünk oda a labdakihozatalokra és bátran futballozzunk.”

A 18 esztendős játékos tavasszal bemutatkozhatott az NB I-es csapatban, bajnoki és Magyar Kupa-mérkőzésen is szerepelt, a mostani szezonban pedig abban a kedvező helyzetben van, hogy a Honvéd NB I-es és NB III-as csapata mellett a kooperációs megállapodás keretén belül az NB II-es Siófokban is futballozhat. Mint például vasárnap tette azt, amikor az első NB II-es meccsét játszotta.

„Lehetett érezni, hogy nagyobb a tempó, mint az NB III-ban, vagy az U19-es bajnokságban – jegyezte meg László Dávid. – Egy pillanatra sem gondolom visszalépésnek, hogy az NB II-ben játszom, örülök, hogy a tavasszal még NB I-es Debrecen ellen kezdő lehettem. Próbáltam felvenni a ritmust, jól éreztem magam a pályán. Sajnos volt egy hibám is, amit az élet megbüntetett, visszanéztem többször a szituációt, tanultam belőle és most már előre nézek, szeretnék sokat játszani Siófokon."

A fiatalok közül László Dávid mellett Buna Gábor, Cipf Dominik is játszott már az NB I-ben, Megyeri Gábor volt már kerettag a nagycsapatban, és a ballábas szélső szerint egyértelmű, hogy ha szeretnének előbbre lépni, akkor az NB III-ban húzóembernek kell lenniük, ezzel tudják bizonyítani, hogy magasabb szinten is lehet rájuk számítani.


NB III, KÖZÉP CSOPORT, 3. FORDULÓ

Augusztus 12., szerda

Vác FC–Budapest Honvéd II

Játékvezető: Sipos Katalin

Budapest, Szőnyi út, 17:30

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub