A nagy visszatérések mérkőzése volt a Honvéd–Paks Magyar Kupa-negyeddöntő, hiszen augusztusi sérülése után először védett az NB I-es csapatban Levkovich Robi, aki vasárnap már lehetőséget kapott az NB III-as gárdában, majd a szakmai stáb úgy döntött, hogy a kupában is beveti a kereszt- és oldalszalagszakadásból 221 nap után visszatérő kapust.
A javarészt magabiztosan mozgó Levkovich mellett Giuseppe Sannino is visszatért, akit a legutóbbi három találkozón nélkülözni voltunk kénytelenek, Szegeden viszont már újra ott lehetett a kispadon, pontosabban a technikai zónában.
A visszatérő Levkovich mellett nagyjából az alapcsapatát küldte pályára Giuseppe Sannino, együttesünk pedig már a kilencedik percben veszélyeztetett, amikor Batik Bence lövése szállt fölé, és a folytatásban is inkább a Paks térfelén zajlott a játék. A gólra azonban még várni kellett – egészen a 45. percog, és Gazdag Dániel gólja egyúttal azt is jelentette, hogy a Honvéd–Paks-trilógia 225. percében végre megszületett az első találat, amellyel a kispesti együttes állt továbbjutásra a Magyar Kupában.
A második félidőben sem változott sokat a játék képe, a Honvéd birtokolta többet a labdát, többnyire a Paks térfelén zajlott a mérkőzés, bár a játékrész derekán Lovricnak kellett mentenie a gólvonalról, védőnk azonban ura volt a helyzetnek megóvta kapunkat a góltól.
„Ha szerzünk még egy gólt, akkor azzal el is döntjük a mérkőzést” – jegyezte meg a szünetben Uzoma Eke, vágya pedig a 78. percben teljesült (ha egyenlített volna a Paks, az a vendégek számára jelentett volna továbbjutást), amikor Kukoc remek beadását Kamber váltotta gólra.
A gólpasszt adó szélső három perccel később a nézők vastapsa és őt éltető rigmusai mellett hagyhatta el a játékteret, a hajrára pedig éppen a fentebb idézett Uzoma szállt be, sőt az utolsó hét percre Ugrai Roland is lehetőséget kapott, majd nem sokkal később érkezett a hármas sípszó: a Honvéd 2–0-s összesítéssel jutott be a Magyar Kupa negyeddöntőjébe!
A lefújás után néhány perccel aztán az is kiderült, hogy együttesünk az NB II listavezetőjét, a négy közé egyetlen másodosztályú csapatként bejutó MTK-t kapta ellenfélül, az mérkőzésekre április 14/15-én, illetve április 21/22-én kerül sor.





