Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Bizakodva várjuk a rajtot!“

„Bizakodva várjuk a rajtot!“

Klub

Megjelenés: 2022. 01. 23. 14:25Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Szappanos Péter szerint jót tett a meccsterhelés a bajnoki kezdés előtt

Az Ajka elleni edzőmérkőzéssel zárta a januári alapozást a Budapest Honvéd, amelyre egy hét múlva már a Gyirmót ellen vár megméretés az OTP Bank Ligában. A szombati főpróbán született 1–1-es döntetlennél Szappanos Péter szerint sokkal fontosabb, hogy 90 percet tudott játszani a csapat egy jó ellenféllel szemben, a járványhelyzet miatt felborult felkészülés végén ugyanis aranyat ér a meccsterhelés.

„Jó erőnlétben lévő társasággal találkoztunk, az első félidőben próbáltak minket letámadni, nyomás alá helyezni, ami a szélnek köszönhetően sikerült is – utalt egy mosoly kíséretében Szappanos Péter a viharos erejű széllökésekre, amely a csapatokat fogadta szombaton a Magyar Futball Akadémia centerpályáján. – Nem tudtunk hosszú labdákkal játszani, mert nemes egyszerűséggel visszafújta a szél az indításokat, ez egy kicsit megnehezítette a dolgunkat, de a huszadik perc tájékán kiegyenesedtünk, volt 3 ziccerünk is az első félidőben, míg az ellenfélnek nem volt kapura lövése sem. Edzőmérkőzésen sosem nézem az eredményt, mert a mutatott játék és a futóteljesítmény a fontos, ami azt gondolom, hogy rendben is volt. Ha kicsit koncentráltabbak lettünk volna elöl, akkor simán meg is nyerhettük volna ezt a meccset, de azért így is ikszre mentettünk tíz emberrel, úgyhogy ebből lehet építkezni.“


Az eredeti tervek szerint Törökországban készültek volna a kispestiek a tavaszi szezonra, a koronavírus miatt lefújt edzőtábort pedig több hazai edzőmérkőzéssel pótolta volna a csapat, amelyből végül kettő – a ZTE és az Ajka elleni – valósult meg. Kapusunk szerint azonban nem szabad ezen rágódni, amikor a Gyirmót elleni mérkőzés hetére kanyarodik az együttes, inkább örülni kell annak, hogy lassan visszatérhetnek a betegségből a társak, s újra csapathangulat kezd kialakulni az edzőközpontban.

„Megtépázott minket is a koronavírus, emiatt kicsit hektikus volt a felkészülésünk, nehéz volt úgy gyakorolni, hogy akadt olyan edzés, amin csak kilencen voltunk – tekintett vissza a csapat mögött álló nehéz időszakra Szappanos Péter. – Szerencsére nem volt hosszú a szünet és senkinek nem okozott komolyabb problémát a betegség, úgyhogy nem veszítettünk annyit az erőnlétünkből, de dolgoznunk kell azon, hogy minél hamarabb kiegyenesedjünk. Nem szabad azzal foglalkozni, hogy mi van mögöttünk, kevés olyan csapat van, ahol nem okozott gondot a járvány, úgyhogy nem lesznek egyenlőtlenek a feltételek. Az a fontos, hogy lassan visszatér a többség, van, aki egyéni edzéstervvel, van, aki már teljes értékű edzésmunkával, s azt gondolom, hogy olyan labdaéhsége van a srácoknak, hogy ezt még a javunkra is lehet fordítani. Sosem jön jókor egy ilyen betegséghullám, de bizakodva várjuk a rajtot!“

2022. 01. 23. 14:25Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub