Az OTP Bank Liga harmadik fordulójában találkoztunk a 2022–2023-as kiírásban először a Paks csapatával, ahol Bocskay Bertalan a 60. percben lépett pályára és egy rendkívül gólgazdag összecsapást követően végül a 96. percben szerzett vendégtalálattal alakult ki a 3–3-as döntetlen. Fiatal középpályásunk szerint sok dolog változott azóta, ám ez nekünk kedvezhet ezúttal.
„Jó pár mérkőzésen vagyunk túl az előző találkozásunk óta és sok minden változott – kezdte Bocskay Bertalan. – Nálunk történt egy edzőváltás is, ami egyértelműen új impulzusokkal jár. Ezt szeretnénk felhasználni a hétvégén is a győzelem érdekében. Tiszteljük a Paksot, mint minden más ellenfelet, de nem gondoljuk, hogy verhetetlen riválisról van szó. Bíznunk kell az új edzőben, a taktikánkban és bíznunk kell önmagunkban. Azért utazunk, hogy elhozzuk a három pontot.”
Dean Klafuric első ízben készülhet vendégszereplésre csapatunknál, 20 éves játékosunk szerint jól haladnak az edzések és egyre inkább látható a taktikán az új edző keze nyoma.
„Az edzések is változtak és napról-napra vesszük fel azt az elképzelést, amit az új edző hozott magával – folytatta védekező középpályásunk. – Most vagyunk túl az első héten, amikor teljes egészében együtt tudtunk dolgozni. Azt már látjuk, hogy más taktikát és más filozófiát képvisel, mint amiben az év elején elkezdtünk dolgozni, most az a mi feladatunk, hogy ne csak edzésen, hanem a bajnokin is flottul menjenek a dolgok.”
A Paks elleni idegenbeli szereplésünket követően két hazai rangadó vár csapatunkra 2022-ben mielőtt „téli álomra” vonul az OTP Bank Liga mezőnye. Bocskay Bertalan úgy gondolja, hogy mindhárom mérkőzésen győztesen jöhetünk le a pályáról, ám lépésről lépésre haladna, ezért most még csak a Paksi FC elleni találkozóra koncentrál.
„Mindenképpen arra törekszünk, hogy a maximális pontszámot szerezzük meg a következő három fordulóban. Tisztában vagyunk vele, hogy az utolsó idegenbeli bajnokin és az utána következő két fővárosi rangadón sem lesz egyszerű dolgunk – utalt Bocskay Paks után következő a Vasas és a Ferencváros elleni hazai mérkőzésekre –, de mi a Honvéd vagyunk, úgy kell kimennünk a pályára, hogy mindent megteszünk a csapatért, a szurkolókért és egymásért. Tudom, hogy közhelyesen hangzik, de így nem is lehet más a célunk egy mérkőzésen sem, minthogy a győzelemért játszunk. Most először idegenben kell nyernünk, arra kell figyelnünk.”





