Nem várt könnyű találkozó női csapatunkra, amely a címvédő Ferencvárost fogadta hazai környezetben. Az eddigi bajnokikon nem sok babér termett a mieinknek, az eddigi négy egymás elleni mérkőzés mindegyikén a zöld-fehérek győzedelmeskedtek, mindannyiszor nagyobb gólkülönbséggel. A mérkőzést lendületesebben kezdte a vendég együttes, minekután már a 3. percben egy szögletet követően Zágonyi talált a hálóba (0–1). Néhány perccel később Kovács Eszter szöglete is veszélyesnek tűnt, gól azonban nem született. A mieink első komoly lehetősége Vachter nevéhez fűződött, aki kapufát lőtt. A 18. percben Kovács Eszter a rövid felsőt célozta, de Krizsan védeni tudott. Eseménydús első félidőt követően végül a Fradi vonulhatott előnyben az öltözőbe.
A második játékrészben sokáig nem volt komolyabb egyenlítési lehetőségünk, majd a 66. percben egy ellentámadás után Vachter egyenlített. Villámgyors támadónk első lövését Kosztics még hárította, a kipattanót viszont bravúrosan továbbította a hálóba támadónk (1–1). A folytatásban a Ferencváros részéről Nagy Vanesszának és Kovács Eszternek voltak helyzetei, de a legnagyobb gólszerzési lehetőség a 85. percben Kubaszova előtt adódott, aki kapufát lőtt. A hosszabbítás perceiben remekül védekezett csapatunk, Frajtovics távoli lövésénél Krizsannak kellett hárítania.
A találkozó végére csapatunk bravúros pontot szerzett a címvédő ellen, és biztató kezdést mutatott a Simple Női Ligában.
Dörnyei Balázs, vezetőedző:
„Semmilyen különleges érzés nincs bennem azzal kapcsolatban, hogy a Ferencváros ellen játszottunk. Én ehhez már bőven hozzászoktam, voltam azóta egy másik csapatnál is edző. Ha izgalom volt bennem, az azért volt, mert egy teljesen újonnan alakuló csapat első tétmeccse volt és szorítottam a lányoknak, hogy pozitív végeredménye legyen a mérkőzésnek. Maximálisan elégedett, és nagyon büszke vagyok a lányokra, már csak azért is, ami munkát beletettek ebbe a felkészülési időszakba és ebbe a hétbe. Ezen a meccsen is óriásit dolgoztak, az első perctől az utolsóig koncentráltak, egymásért küzdöttek a pályán. Egy szerethető csapat, amely büszkén viseli ennek a klubnak a nevét.”
Vachter Fanni:
„Nagyon pörgős mérkőzés volt. Sokat kellett védekeznünk, de úgy gondolom, hogy a kontrákból nagyon jól meg tudtunk ugrani. Ez egy igazi csapatmunka volt, és értékes pontot tudtunk szerezni.”
Budapest Honvéd FC – FTC-Telekom 1–1 (0–1)
G: Vachter (66.), illetve Zágonyi (3.).
Budapest Honvéd FC: Krizsan – Koszo, Csáki, Krisztin, Földvári, Szalay, Végh, Vas, Vachter, Bokor, Simon
Cserék: Széchenyi, Cakovic, Nagy, Feil, Hotváthová, Szilvási, Nádudvari, Kerekes
Vezetőedző: Dörnyei Balázs
A Simple Női Liga második fordulójában jövő hét szombaton, 17 órakor lépünk pályára a Kész-ST. Mihály-Szeged ellen a Szent Gellért Fórumban.





