Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Büntetőt nem lehet kivédeni…”

„Büntetőt nem lehet kivédeni…”

Klub

Megjelenés: 2023. 01. 13. 16:52Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Tomás Tujvel rutinjára és magabiztosságára is szükség volt a Rijeka elleni találkozón

A  10 napos horvátországi edzőtábor második mecccsnapján két mérkőzésre készültünk a Rijeka együttese ellen, ahol az első találkozó Tomás Tujvel kezdőként kapott lehetőséget és a szünetig védte a kapunkat.

„Mindkét félidőben azt a játékot hoztuk, amit edzéseken gyakorlunk, és amit szeretnénk tovább vinni – kezdte Tomás Tujvel. – Az első félidőben vezettünk, és úgy gondolom, hogy mind a fiatalok, mind a tapasztalt játékosok hozzá tudtak tenni az eredményhez. Szerintem jó mérkőzésen vagyunk túl, amiből rengeteget tudunk tanulni.”

A találkozó 5. percében Krajcsovics Ábel révén szereztünk vezetést, ami rögtön kialakította az első félidei eredményt. Ám, hogy ez így legyen, 39 éves kapusunk teljesítményére is szükség volt, aki azon felül, hogy kiválóan irányította a védelmet, a 16. percben tizenegyest hárított. Tujvel az oldalvonal mellől is kapott segítséget, ugyanis másodedzőnk, Damir Milanovic intézett felé pár instrukciót.

„Damir nemcsak mutatta, hanem kiabálta, hogy hova érkezik a lövés – mondta nevetve Tomás Tujvel –, de arra is mentem volna az alapján, ahogy a játékos beállt velem szemben. Úgy éreztem, hogy csak oda lőheti. Szokták mondani, hogy büntetőt nem lehet kivédeni, csak rosszul lőni, ezúttal oda vetődtem ahova érkezett a labda és sikerült hárítani, aminek nagyon örülök.”

Tomás Tujvel karrierje során jó pár edzőtáboron van túl, így ennek szellemében kértük meg, hogy mondja el, hogy szerinte hol tart az együttes a felkészülésben.

„Szerintem jó irányba halad a csapat és a felkészülési időszakban is ott tartunk, ahol kell, most is és kedden is vár még ránk mérkőzés, szóval van idő javítani a játék minden szegmensében – hangsúlyozta Tomás Tujvel. – Úgy vélem, hogy mindig lehet fejlődni, és mindig lehet mindent jobban csinálni, mi is ennek szellemében készülünk napról napra. Jövő keddig készülünk az edzőtáborban és még utána is tudjuk formálni a játékunkat, hiszen a bajnoki rajt előtt majdnem két hetünk lesz készülni otthon az Újpest elleni találkozóra.”

2023. 01. 13. 16:52Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub