Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Célegyenesben a fiatalok

Célegyenesben a fiatalok

Klub

Megjelenés: 2021. 05. 25. 12:06Olvasási idő: 1 perc

Heti program – két korosztályban is az utolsó bajnoki mérkőzés következik

Miközben az OTP Bank Liga már két hete pihenőre vonult, utánpótláscsapataink számára tovább folytatódott a pontvadászat. Bár az eredeti kiírás szerint a héten az utolsó fordulóhoz érkezne minden együttesünk, több korosztályban kell még mérkőzéseket pótolni, hiszen a koronavírus-járvány az év közben a fiatalok szereplésére is hatással volt. Ekképpen U19-es csapatunk szombaton az ETO, az U17-es gárda szerdán a Ferencváros otthonában lép pályára, míg az U16-osok hétközben a Vasast, az U15-ösök szombaton a Nyíregyházát látják vendégül, hogy az elmaradt találkozók végére pontot tegyenek. 

Az utolsó összecsapásra kerül azonban sor az NB III-as bajnokság Közép csoportjában, ahol második csapatunk a Rákosmente együttesét fogadja Kispesten, míg az U14-es korosztályban Pécsre utazik a Honvéd a bajnokság zárófordulójában. 

Visszaszámolhatnak az öregfiúk is, akik hétfőn a Pénzügyőr vendégeként játsszák utolsó előtti mérkőzésüket.  


A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN


2021. május 26., szerda

Aranyoroszlánok
M4 Sport, 16:30

U17-es bajnokság, A-csoport, 4. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Ferencvárosi TC–Budapest Honvéd-MFA
FTC Népligeti Sportcentrum, 15:00

U16-os bajnokság, A-csoport, 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Budapest Honvéd-MFA–Vasas Kubala Akadémia
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 16:00

2021. május 29., szombat

U19-es bajnokság, A-csoport, 7. fordulóból elhalasztott mérkőzés
ETO FC Győr–Budapest Honvéd-MFA
Győr, ETO Stadion, 11:00

U15-ös bajnokság, 22. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Budapest Honvéd-MFA–Nyíregyháza Spartacus FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00

U14-es bajnokság, 30. forduló
PMFC–Budapest Honvéd-MFA
Pécs, Kovácstelep, 12:00

2021. május 30., vasárnap

NB III, Közép csoport, 38. forduló
Budapest Honvéd II–Rákosmente FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 18:00

2021. május 31., hétfő

Öregfiúk, I. osztály, 21. forduló
Pénzügyőr SE–Honvéd BKE
Pénzügyőr Sporttelep, 19:00

2021. 05. 25. 12:06Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub