Összesen 10 játékosunk szerepel a Merkantil Bank Ligában (plusz a kooperációban részt vevő labdarúgóink), így továbbra is kiemelt figyelemmel követjük a másodosztály történéseit, természetesen a mieinkre fókuszálva.
Cipf Dominik, Horváth Milán, Tömösvári Bálint (BFC-Siófok): ellentétes előjelekkel várhatta a Nyíregyháza–Siófok mérkőzést a két csapat, a hazaiak sorozatban kilenc veretlen, a vendégek ugyanennyi nyeretlen bajnoki után érkeztek az összecsapásra. Ennek ellenére mindkét sorozat megszakadt, kooperációs partnercsapatunk hátrányból fordítva 2–1-es sikert ért el a szabolcsi megyeszékhelyen. A mérkőzést végigjátszó Cipf szerezte a Siófok egyenlítő gólját tizenegyesből. Horváth és Tömösvári kispados volt. Győzelmével a somogyi együttes ellépett a kiesőzónából.
Fazekas Lóránt, Tóth Péter (Békéscsaba 1912 Előre): hazai pályán kapott ki a Békéscsaba a Haladástól 2–1-re. Tóth a 88. percben állt be csereként, Fazekas a cserepadon ült.
Kovács Nikolasz, Soltész Dominik (FC Ajka): három mérkőzést követően ismét nyert az Ajka, ezzel matematikailag is a harmadosztályba küldte ellenfelét, a DEAC-ot (0–1). Kovács öt sárga lapja miatti eltiltását töltötte, de Soltész sem volt a keret tagja.
Tóth-Gábor Kristóf (Kolorcity Kazincbarcika SC): gól nélküli első félidőt követően beindultak a csapatok a Budaörs–Kazincbarcika meccsen, a második játékrészben kialakult adok-kapokból a hazai csapat jött ki jobban, 3–2 arányban. Tóth-Gábor végig a pályán volt. A Barcika vereségével visszacsúszott a 19. helyre.
Májer Milán, Temesvári Attila (ETO FC Győr): először kapott ki Dobos Barna irányításával az ETO, a feljutásra pályázó DVSC ellen. A fordulatos, 4–2-re végződő találkozón Temesvári és Májer is kezdő volt, előbbi 90, utóbbi 85 percet játszott.





