Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Csapatmunka, értékközpontúság

Csapatmunka, értékközpontúság

Klub

Megjelenés: 2023. 01. 20. 18:37Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

Ötvözné a magyar gondolkodást és a nemzetközi tapasztalatokat akadémiánk új szakmai igazgatója, Fehér Péter

Dániai magyar szakember veszi át a Magyar Futball Akadémia szakmai igazgatói posztját, aki interjúnkban beszél a magyar, illetve a dán gyökerekről, a kultúrák ötvözéséről, az értékek, a stílus, a szeretet és a csapat fontosságáról

Fehér Péter, Magyarország vagy Peter Feher from Denmark?
Jó felvetés – jegyezte meg mosolyogva a Magyar Futball Akadémia új szakmai igazgatója, Fehér Péter, aki magyarul adott interjút honlapunknak. – Apukám 1956-ban, anyukám pedig az 1960-as évek végén vándorolt ki Dániába, ott találkoztak, én pedig már ott születtem. Nyaranta hazajöttünk, három hetet a Balatonon, egyet Budapesten töltöttünk, aztán utaztunk vissza, így mindig megvolt a kapcsolat az országgal. Sőt, a középiskola után volt egy szabad évem, Dániában ez gyakori a fiataloknál, Magyarországon nyaraltam és végül úgy döntöttem, hogy itt szeretnék tanulni. A Testnevelési Főiskolán végeztem és utána tértem vissza újra Dániába. 

Milyen kapcsolatod volt a futballal fiatalon?
Gyerekként kisebb egyesületekben szerepeltem, illetve a TF csapatában is játszottam itthon, majd Dániában a harmadosztályban szerepeltem. Éreztem azonban, hogy ebből nem lesz komoly karrier, viszont akkor már edzettem egy U19-es csapatot, így végül ebbe az irányba folytatódott a pályafutásom. 2006-ban csatlakoztam a Nordsjaelland induló akadémiájához, 2013-ban pedig a pro-licences diplomámat is megszereztem. Több mint kilenc évet töltöttem a Nordsjaellandnál, ahol az utánpótlás mellett a felnőttcsapatnál is segítettem a klub munkáját.

Mi a legfontosabb a számodra az utánpótlás-nevelésben?
Játékstílus, értékek, csapatmunka, ezekben nagyon hiszek. Ahogy mondtam is, ha a csapat sikeres, a klub sikeres, akkor az egyén is sikeres. Fontos az egységes játékstílus, hogy amikor látnak minket, akkor tudják, hogy ez a Honvéd, hogy lássák, milyen produktumra vagyunk képesek. Amikor a szurkolók egy csapatra gondolnak, legyen az akár a Barcelona vagy a Liverpool, akkor a hangulat, a klub értékei, a stílus, ami megfogja őket. A győzelem mindig része a futballnak, de mindenki győzni szeretne, ez nyilvánvaló, viszont sokkal fontosabbak a tiszta értékek és a stílus, és ha ennek mentén építjük a játékosokat, akkor az eredmények is jönnek.

Milyen lehet a Fehér Péter féle Honvéd-akadémia?
Ez nem Fehér Péterről szól, a Magyar Futball Akadémia, a Honvéd egy nagyon jó szervezet, sok jó emberrel. Nem véletlenül említettem, hogy a csapatmunka híve vagyok, a közös munkát, a csapatszellemet akarom erősíteni. Nagyon fontos a szeretet, tudom, hogy ez így nagy szó, de az igenis számít, hogy a kemény munka mellett az öröm is meglegyen. Ráadásul nem arról van szó, hogy eddig ne folyt volna jó munka a Honvédnál és majd én megmondom, hogy mit kell csinálni, sokkal inkább arról, hogy szeretném az én meglátásaimmal is segíteni a Magyar Futball Akadémiát, hogy még előbbre léphessünk a tehetségek kinevelésében. Ennek érdekében nekem is fel kell mérni az itteni folyamatokat, megismerni a kollégákat és ennek mentén végezni a közös munkát.

Mekkora feladat számodra a kispesti munka?
Hatalmas megtiszteltetés, mindenképpen ezzel kezdeném. A Honvéd komoly történelemmel bír, nagynevű játékosai voltak a klubnak, jelentős feladat az itteni munka. Együtt, egy klubért, egy célért, a közös értékekért. Ha már szóba hoztam a Liverpoolt, hamarabb említi mindenki a klub és a szurkolók jelmondatát, hogy „You’ll never walk alone“, és csak utána a sikerek számát. Ezt is jelentik számomra az értékek. Ami pedig nekem lesz különleges, hogy bár magyarul beszélek, de tulajdonképpen külföldön dolgozom, nagyon várom ezt a kihívást!

Mennyire foglalkoztatott korábban a gondolat, hogy Magyarországon vállalj munkát?
Már régebben is bennem volt, hiszen magyar vér folyik az ereimben. Mindig arra gondoltam, hogy tudnám ötvözni a magyar és skandináv gondolkodást, és azt se szabad elfelejteni, hogy karrieremet a Testnevelési Főiskolán tanultak alapján kezdtem el.

Mit jelenthet a Honvédnak, a Magyar Futball Akadémiának, hogy külföldről, esetünkben Dániából érkezik a szakmai igazgatónk?
Szerintem egy klub számára mindig sokat adhat, ha külföldi szakember érkezik, aki más kultúrából jön, más ötletei lehetnek, viszont az is fontos, hogy te hogyan viselkedsz az új környezetben, tisztelni kell egymást, egymás munkáját. Magyar származásúként jobban tudok ehhez alkalmazkodni, ismerem a magyar gondolkodást is és ehhez tudom hozzátenni a nemzetközi tapasztalatot, a saját elképzeléseimet. Hiszek benne, hogy ez így sikeres lesz.

Végezetül engedj meg egy személyes kérdést, családdal, vagy egyedül érkeztél Budapestre?
Egyelőre egyedül. Van két gyermekem, ők majd később biztosan jönnek hozzám, de most az elején a legfontosabb a munka és az, hogy eredményesek legyünk.

2023. 01. 20. 18:37Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub