Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Csodálatos érzés”

„Csodálatos érzés”

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Levkovich Robi boldog, hogy újra a Honvéd kapuját védhette

Vasárnap az NB III-as együttesben tért vissza Levkovich Robi, aki szerdán már Budapest Honvéd FC első csapatában is lehetőséget kapott, így 2019. augusztus 1. után állhatott újra a kispestiek kapujába a nyáron igazolt izraeli-magyar kapus.

„Fantasztikus volt – mondta mosolyogva a csütörtöki edzést követően Levkovich Robi. – Több mint hét hónap után végre azt csinálhattam, amit igazán szeretek, ami az életem, és végre a pályán lehettem együtt a csapattársaimmal. Nagyon fontos volt számomra a Paks elleni mérkőzés, külön örülök annak, hogy kivívtuk a továbbjutást, csodálatos érzés, nagyon boldog vagyok, és most már az új kihívásokra, a folytatásra koncentrálok.”

Kapusunk 225 nap után állt újra az első csapat kapujában, és hozzátette, nagyon jó döntés volt a stáb részéről, hogy előbb az NB III-ban tette próbára magát a craiovai Európa-liga-találkozón kereszt- és oldalszalagszakadást szenvedő Levkovich.

„A vasárnapi meccsnek köszönhetően a Paks ellen már komfortosabban éreztem magam a pályán, szükségem volt az NB III-as mérkőzésre, örülök, hogy azon a találkozón is nyertünk, segíthettem a második csapatot, ők pedig segítettek nekem abban, hogy felkészült legyek a kupameccsen – hangsúlyozta Levkovich Robi, aki arról is beszélt, mi segítette át a nehéz időszakon. – A feleségem, a szüleim, a fiam, nagyon sokat segítettek, végig erősnek kellett maradnom. Szeretnék köszönetet mondani a klubnak, hiszen minden segítséget megkaptam tőlük, sokat foglalkozott vele Hajdú Attila gyógytornász, mielőtt pedig visszatértem volna különböző teszteket végeztünk, jól reagált a szervezetem az edzésekre, így végül Toman József csapatorvostól zöld lámpát kaptam. Az ilyen sérülések esetén hat-kilenc hónap a felépülési idő, szerencsére én már hét hónap után újra futballozhattam. A folytatásban szeretnék a lehető legtöbb meccsen védeni és segíteni a Honvédot, de tudom, erről majd a szakmai stáb dönt, én igyekszem mindent megtenni a sikerekért.”

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub