Mint ismert, vasárnap biztossá vált, hogy három év után ismét az élvonalban folytathatja szereplését csapatunk. A siker közös munka eredménye, játékosok, edzők, stábtagok és szurkolók egyaránt hozzátették a magukét, mindenki ugyanazért dolgozott. Az út nem volt könnyű, de sikerült elérni egyik legfőbb célunkat. 23 éves védőnk felnőtt pályafutása egyik legjobb szezonját tudhatja maga mögött: két fordulóval az idény vége előtt már 10 gólnál jár a bajnokságban.
„Szenzációs, hogy sikerült a feljutás, ez volt a legnagyobb célunk. Alig várom, hogy a fiúkkal együtt ünnepelhessünk. Nagyon boldog vagyok, hogy tíz góllal sikerült hozzájárulnom ehhez, de ez nem számottevő. Mindenki ugyanannyi munkát tett bele ebbe az egészbe, és mindenkire szükség volt egytől egyig ahhoz, hogy ezt közösen elérjük. A legutolsó stábtagtól a szertárosig, és a szurkolóig, aki elkísért minket Szegedre vagy bármelyik mérkőzésre. Óriási dolog, amit elértünk. Azt gondolom, hogy az előző szezont tekintve, ahonnan indultunk, hatalmas büszkeséggel tölthet el minket, hogy most itt állunk.”
Csontos Dominik 2025 elején csatlakozott klubunkhoz, elmondása szerint az első naptól fogva az NB I-be való feljutás lebegett a szeme előtt.
„Nagyon jó stáb csatlakozott a csapathoz, illetve érkeztek minőségi igazolások, számomra is felvázolták, miért lehet jó ez a projekt. Én akkor is elmondtam, hogy nem azért jövök ide, hogy az NB II-ben tartsam a Honvédot. Nyilván, mivel akkor az utolsó helyen álltunk, ez volt a cél, de én hosszú távra terveztem. Azt gondolom, hogy a legjobb döntést hoztam én is, illetve a csapat is azzal, hogy kiálltunk a klub mellett. Óriási dolog, amit elértünk és a legelső naptól nekem is az lebegett a szemem előtt, hogy itt állhassak most és azt mondhassam, hogy: megcsináltuk, feljutottunk az NB I-be!”
Játékosunk hangsúlyozta, a csapategységnek kiemelten fontos szerepe van, hiszen a pályán nyújtott teljesítményre is nagy hatással van.
„Nagyon sokat számít a csapategység és az öltöző hangulata, ami nálunk nagyon rendben van, és azt gondolom, ez a kupában is jól megmutatkozott: két NB I-es csapatot búcsúztattunk, a harmadikat pedig egy percen múlott, hogy nem sikerült. Büszkék lehetünk a teljesítményünkre.”
Vasárnap 16.00-tól utolsó hazai mérkőzésünket játsszuk ebben a szezonban, ellenfelünk a már szintén feljutó Vasas FC lesz, ugyanakkor a bajnoki címért folytatott harc még korántsem lefutott.
A rangadót óriási érdeklődés övezi, a jegyárusítás pedig már elkezdődött, a belépők szép számmal fogynak, de még kaphatók. Buzdítsuk minél többen a csapatot a Bozsik Arénában!




