Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Dicséretes fejlődés

Dicséretes fejlődés

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

Veretlenül zárt az U13-as csapat, második helyen fejezte be a bajnokságot az U12

A férfi NB I-es bajnokság és a Magyar Kupa-küzdelem szigorú egészségügyi protokollok mellett újraindulhatott a járvány után, minden további országos és megyei bajnokság azonban lezárásra került. Nem hirdettek hivatalos végeredményt és helyezéseket, mi azonban visszatekintünk csapataink teljesítményére a 2019–2020-as szezonban. Ezúttal az U13-as és az U12-es korosztály kerül fókuszba.

U13 – Hibátlan teljesítmény

 „Sikeresnek mondható az U13-as korosztály debütáló éve a nagypályán – értékelte a csapat mögött álló szezont Szamosszegi Gábor vezetőedző. – Nemcsak azért, mert gördülékenyen ment az átállás a nagyobb pályaméretekhez, a nagyobb kapuhoz és labdához, hanem azért is, mert a gyerekek megfelelő ütemben fejlődtek.”

A Honvéd-MFA U13-as együttese a lejátszott 12 fordulóból mind a 12 mérkőzését megnyerte és 36 pontjával vezette a tabellát a járvány miatt idejekorán lezárt bajnokságban.

„A legfontosabb tapasztalat az, hogy ebben az időszakban is, amikor otthoni edzésprogramokat kaptak csak a gyerekek, jelesre vizsgázott mindenki – tekintett vissza a koronavírus okozta rendkívüli szituációra Szamosszegi Gábor. – Egytől egyig bebizonyították, hogy a motivációjuk belülről fakad, és ha ez a hozzáállás a későbbiekben is megmarad, még sokra vihetik a jövőben. Sok mérkőzés esett ki a lábakból, ám van pozitív vonzata is ennek az időszaknak. Ilyen például az, hogy a gyerekek sokat csiszoltak egyéni technikai képzettségükön, illetve az is, hogy önmaguk fejlesztése az életük részévé, már-már szokásukká vált.”

Nemcsak a tabellán foglalt el előkelő helyet a Honvéd, de a góllövőlista élén is akadémista állt: 36 találatával Csákány Norbert magabiztosan vezette a statisztikát. A szezon legjobb teljesítményeit keresve Szamosszegi Gábor elárulta, hogy az egész csapat teljesítménye kiemelendő, hiszen mindenkivel elégedett volt.

„A korosztály legemlékezetesebb mérkőzése az MTK elleni bajnoki volt, amikor bár végig jobban futballoztunk ellenfelünknél, mégis csak az utolsó percekben dőlt el a találkozó a javunkra nagy fordulatok után” – árulta el a vezetőedző, aki a legrosszabb pillanatok közé sorolta, hogy egy-egy nemzetközi mérkőzésen hiába dominált a csapat játékban, mégis vereség lett a vége, ám hozzátette, ezekből tudott a csapat a legtöbbet tanulni.

U12 – Dicséretes hozzáállás

Hat pont választotta el U12-es együttesünket a tabella első helyétől a lejátszott 12 forduló után, amikor a koronavírus miatt lezárultak az utánpótlásbajnokságok. A Honvéd-MFA együttese 10 győzelmével és 2 vereségével így 2. helyen zárta a „csonka” bajnokságot, amely után így értékelt Répás Béla vezetőedző:

„Heti négy alkalommal gyakorlunk együtt, a négy foglalkozás egyikének első felében koordinációs és erőnléti edző foglalkozik a csapattal. A versenyeztetésünket a bajnokságon kívül, nemzetközi és hazai tornákkal, nemzetközi és hazai edzőmérkőzésekkel színesítjük. A csapatot nagyon színes egyéniségek és különböző személyiségű játékosok alkotják, ennek ellenére a csapat összességében küzdeni tudásból rendre jól vizsgázik, ami megmutatkozik az elért eredményekben és az edzéseken is. A szülők nagyon fontos szerepet játszanak a gyerekek közlekedésében, a csapatot a mérkőzésekre, tornákra szinte kivétel nélkül elkísérik.”

Nemcsak a bajnokság befejezésén, de az edzésmunkán is nyomot hagyott a tavaszi vírushullám, amely időszakot az U12-es együttesünk is egyéni feladatokkal vészelt át.

„Igazi kihívás elé állította a társaságot a koronavírus járvány, azonban meg kell dicsérni az online edzésekhez való hozzáállásáért a játékosokat – tekintett vissza Répás Béla. – Napi szinten tartottuk a kapcsolatot a játékosokkal, az edzéseket internetes alkalmazáson keresztül tartottuk meg. A képességfejlesztést egyszerre egy időben végezték a srácok, míg a technikai képzés előre megadott feladatok alapján, önálló gyakorlással valósult meg, melyről videókkal számoltak be a játékosok. Az egyhangúság megtörése, és a folyamatos versenyhelyzet fenntartása érdekében bevezetésre került az U12-es karanténbajnokság, amely fordulónként technikai versenyt teremtett a gyerekek számára.”

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub