Teltház előtt fogadtuk a német válogatottat a Puskás Arénában, a Nemzetek Ligája 3. fordulójában pedig már korán, a 6. percben vezetést szerzett Magyarország, amikor Nagy Zsolt egy kipattanóból vette be Neuer kapuját. Előnyünk azonban nem tartott sokáig, alig három perccel később Hofmann a kilépő Gulácsi mellett háborítatlanul egyenlíthetett.
A gyors gólváltás pedig gyakorlatilag be is állította a végeredményt, bár az utolsó pillanatig nyitva maradt a meccs, többet birtokolták ugyan a vendégeink a labdát, a mieink előtt bőven akadtak nagy helyzetek. Ilyen volt például a koronavírus-fertőzés miatt az olaszok és az angolok elleni találkozót kihagyó, s a Németország elleni meccs 76. percében Sallai helyére csereként beálló Gazdag Dániel próbálkozása is, akinek 18 méterről elengedett lövéséhez komoly védést kellett bemutatnia a németek kapusának.
Gazdag mellett a szintén Kispesten nevelkedő Szalai Ádám kezdőként, Vécsei Bálint ugyancsak csereként léphetett pályára, előbbit a 69. percben Ádám Martin váltotta, utóbbi a 87. percben kapott lehetőséget Marco Rossitól. A keretben ott volt a Honvéd kapusa, Szappanos Péter, valamint az U21-es válogatottól visszatérő MFA-nevelés, Schön Szabolcs is.
A németek ellen elért 1–1-es döntetlennel továbbra is veretlen hazai pályán a magyar válogatott a sorozatban, s négy pontjával a csoport második helyéről várja a keddi, angolok elleni idegenbeli találkozót.





