Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Döntetlen a Tiszaföldvár vendégeként

Döntetlen a Tiszaföldvár vendégeként

Mérkőzések

Megjelenés: 2025. 10. 26. 16:02Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Második csapatunk kétszer is vezetett, végül egy pontot szerzett Kunszentmártonban.

Vasárnap kora délután a sereghajtó Tiszaföldvár kunszentmártoni albérletében lépett pályára második csapatunk az NB III. 13. fordulójában.

A vezetést viszonylag korán, a nyolcadik percben megszereztük Hetyei Szilveszter szezonbeli második bajnoki góljának köszönhetően (0–1). A második félidőben tíz percet sem kellett várni a következő kispesti találatra, ezúttal Csilus Tamás vette be a tiszaföldváriak kapuját, megduplázva előnyünket. Sajnos ezt követően erős öt percet produkált Korom Tibor együttese, Povázsai a 67. minutumban visszahozta a kék-fehérek pontszerzési reményeit (1–2), a 72.-ben pedig már Pataki egalizált (2–2). A hátralévő időben újabb gól nem született, így pontosztozkodással zárult az összecsapás.

Az utolsó után a listavezető következik, egy hét múlva a Monort fogadjuk az Akadémián.

NB III. DÉL-KELETI CSOPORT, 13. FORDULÓ

Kunszentmárton, Molnár Lajos Sporttelep. Vezette: Székely Benedek János (Bereczki Bence, Juhász Szabolcs Olivér)

TISZAFÖLDVÁRI VSE–BUDAPEST HONVÉD II. 2–2 (0–1)

TISZAFÖLDVÁR: Szalontai – Orovecz (Szabó N., 73.), Lőrincz, Berta, Povázsai, Szabad, Murár, Pataki, Nagy S. (Bánki-Horváth, 73.), Milencovici (Mikó, 62.), Haraszin. Vezetőedző: Korom Tibor

BUDAPEST HONVÉD II.: Papp L. – Szabó T. (Horváth B., 68.), Csernák, Hancz, Csilus, Kecskés (Paksai, 56.), Varga B., Hetyei, Petrók (Botos, 81.), Somogyi T. (Bogdán, 68.), Sebe. Vezetőedző: Kovács Gábor.

G: Povázsai (67.), Pataki (72.), illetve Hetyei (8.), Csilus (54.)

2025. 10. 26. 16:02Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Magabiztos győzelem a BKV Előre ellen

Második csapatunk az NB III. Dél-Keleti csoportjának 14. fordulójában 5–1-es győzelmet aratott a BKV Előre ellen.

2026. 10. 30. | Második csapat