Augusztus első hétvégéjén elkezdődtek a Merkantil Bank Liga küzdelmei. Az NB II-ben összesen tizenkét kölcsönjátékosunk szerepel (plusz a kooperációban részt vevő labdarúgóink), így továbbra is kiemelt figyelemmel követjük a másodosztály küzdelmeit, természetesen a mieinkre fókuszálva.
Erdélyi Botond, Horváth Milán, Tömösvári Bálint (BFC-Siófok): Ajkán vendégszerepelt a Siófok (1–1), kooperációs partnerünknél Megyeri Gábor és Erdélyi Botond kezdőként 90, illetve 54, Tömösvári csereként 26 percet töltött a pályán, míg Horváth Milán ezúttal nem játszott.
Fazekas Lóránt (Békéscsaba 1912 Előre): gól nélküli döntetlent játszottak a lilák az ETO otthonában, a megszerzett ponttal pedig feljöttek a második, már feljutást érő pozícióba. Békéscsabán bejelentették az új vezetőedzőt is: a továbbiakban Preisinger Sándor irányítja az együttest.
Irimiás Gergő, Kovács Nikolasz, Soltész Dominik, Tóth Péter, Zvara Levente (FC Ajka): az 1–1-re végződő Ajka-Siófok összecsapáson a hazaiak részéről Tóth Péter a 79. percben állt be, Zvara a cserepadon ült, Irimiás nem került a keretbe, csak úgy, mint a hosszabb időre kidőlt Soltész és Kovács.
Juhász Zsombor (Gyirmót): a gyirmótiak szegedi vendégjátékát két gyirmóti futballista pozitív koronavírustesztje miatt elhalasztották, a mérkőzés pótlásának időpontjáról később születik döntés.
Májer Milán, Temesvári Attila (WKW ETO FC Győr): a Győr 0–0-ra végzett a Békéscsabával szemben, Májer és Temesvári ezúttal is kezdőként kapott bizalmat, előbbit a félidőben lecserélték. Az ETO emberhátrányban fejezte be a találkozót.





