Bár akadémiai korosztályaink mindegyikének elkezdődött a bajnoki szezon a múlt héten, U14-eseink Hollandiában, a ’Greenport International’ tornán vettek részt egy nem mindennapi, rangos megmérettetésen többek közt olyan csapatok mellett, mint a Borussia Dortmund (német), a Feyenoord (holland), a PSV Eindhoven (holland), vagy a Club Brugge (belga).
Fűzfa Gergely tanítványai a Dortmunddal kezdtek, ugyanakkor kiváló játékosunk, Tóth Csaba korai, 10. percben elszenvedett súlyos sérülése miatt a találkozót félbe kellett szakítani. A mentális sokk alaposan rányomta a bélyegét az amerikai, nem mellesleg címvédő, Atlanta United elleni találkozóra. A srácok végül 2-0-s vereséget szenvedtek. A szombati játéknapon így öt mérkőzés várt a mieinkre a halasztott meccsel együtt. A vendéglátó S'Gravenzande együttese ellen 2-0-s győzelmet arattunk, majd a Feyenoord ellen is sikerült megszereznünk a vezetést, de be kellett érnünk a döntetlennel. A későbbi döntős Belga Royal Antwerpen elleni vereségből tanulva, a Svéd Hammarby IF elleni 1-0-s siker azt jelentette, hogy a Borussia Dortmund elleni mérkőzés igazi ki-ki párharc lehet az első 4-be kerülésért. Végül egy utolsó pillanatos pontrúgás gól jelentette a vesztünket. A vasárnapi zárónapon az utolsó csoportmeccsünket a két évvel ezelőtti győztes skót Aberdeen ellen játszották Fűzfa Gergely tanítványai, a vezetés – ahogyan az összes döntetlenre végződő mérkőzésen – itt is megvolt, végül azonban 1–1-et mutatott az eredményjelző, így 8 ponttal (2 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség) a csoport 6. helyén végeztünk.
Következhettek a helyosztók, ahol a rendes játékidőben 1–1-re végeztünk a Sparta Rotterdam ellen, végül a tizenegyespárbajban a rotterdami alakulat volt szerencsésebb. Az utolsó mérkőzésen a dán Brondby ellen mérkőztek a mieink, akik 10 percet emberhátrányba focizva, hősiesen védekezve büntetőkre ’mentette a találkozót’, ott azonban ismét az ellenfél találtatott jobbnak, így végül 2 győzelemmel, 4 döntetlennel és 3 vereséggel a 16 csapatos torna 12. helyén végeztünk.
Fűzfa Gergely, vezetőedző:
„Először is szeretnénk megköszönni a Klubnak, hogy megteremtette nekünk a lehetőséget, hogy újra egy ilyen rangos nemzetközi tornán tudtuk megmérettetni és fejleszteni magunkat! Sajnos egy csúnya sérülés beárnyékolta a torna kezdetét, az operáción túl vagyunk, köszönjük a Honvéd, a szervezők és egy kint élő magyar hölgy segítségét! Várunk vissza Csabi! Három 1-1-es döntetlent játszottunk, ezeken mindannyiszor vezettünk, illetve olyan csapatokat tudtunk megelőzni, mint a Club Brugge, az ADO Den Haag vagy a Feyenoord. A gyerekekkel közösen meghatározott célokból rengeteget sikerült megvalósítanunk! Rendkívül tanulságos torna volt ez mindannyiunk számára! Nagyon büszkék vagyunk a Srácokra, mindenki előtt le a kalappal, ebben a mezőnyben is bátran, gólra törően, óriási szenvedéllyel fociztak! Csak a Kispest!
Eredmények:
1. Atlanta Utd. - Honvéd 2-0
2. S'Gravenzande - Honvéd 0-2
G: Nnadi B., Babalola T.
3. Feyenoord - Honvéd 1-1
G: Marte M.
4. Royal Antwerpen - Honvéd 4-0
5. Hammarby IF - Honvéd 0-1
G: Tóth G.
6. Borussia Dortmund - Honvéd 2-1
G: Marte M.
7. Aberdeen - Honvéd 1-1
G: Tóth G.
8. Sparta Rotterdam - Honvéd 1-1 (11-esekkel: 4-3)
G: Marte M.
9. Brondby IF - Honvéd 0-0 (11-esekkel: 4-3)
Torna döntője: PSV Eindhoven - Royal Antwerpen 1-0
Honvéd: Tóth Csaba Jr., Mező Milán, Orbán Barnabás, Ehmann Márton, Karácsony Zoltán, Málint Kevin, Oláh-Sebők Zétény, Gerencsér Erik, Marte Miron, Toluwa Babalola, Horváth Benedek, Tóth Gergő, Hanzély Kevin, Nnadi Benjámin, Keindl Márk, Rácz Zsombor, Kovács Botond, Palaga Bence, Oke Olivér.
Az általunk meghatározott különdíjasok:
A torna legjobb játékosa: Marte Miron
A torna legtöbbet fejlődő játékosa: Tóth Gergő
A torna meglepetés játékosa: Oláh-Sebők Zétény




