Egyre közelebb a bajnoki cím az Öregfiúk számára. 16 meccsen 15 győzelem mellé mindössze egy döntetlen csúszott be, miközben Souleymane Youla hetek óta számolatlanul szerzi a gólokat, 36 találattal pedig jelenleg vezeti a góllövőlistát. A legutóbbi két kiírás bajnokával, az MTK-val szemben immáron három pont és egy meccs az előnyünk, kedden a Mélykút ellen tehet újabb lépést az aranyérem felé.
Második csapatunk Tiszaföldvár elleni bajnokija a 20. fordulóból már kétszer is új időpontot kapott a rossz időjárási körülmények és a pálya alkalmatlansága miatt. Kovács Gábor csapata hetedik, hat ponttal megelőzve hétközi ellenfelét, két vereséget követően pedig ismét a győzelem útjára térne.
Csütörtökön az Oldboysra is bajnoki vár, Plókai Attiláék a II. kerületbe látogatnak a 17. fordulóban és egy győzelemmel második helyre léphetnének.
Vasárnap aztán női csapatunk a PMFC-t fogadja. A pécsiek egy ponttal többet szereztek, csakhogy egy mérkőzéssel kevesebbet is játszottak. A nap folytatásában kettes csapatunk is ’ringbe száll a pontokért’ és egy esetleges tiszaföldvári és szegedi győzelem esetén egészen a 6. helyig léphetne előre.
Felnőtt csapataink heti programja:

Utánpótlás csapataink közül az U14-esek az előzetesen tervezett szombati időpont helyett pénteken, 14.00-kor lépnek pályára a Vasas-Kubala Akadémia otthonában. Szamosi Tamás csapat jó formában, három győzelemmel a háta mögött várhatja az angyalföldiek elleni fővárosi derbit.
Körtvélyesi István tanítványai négy bajnoki óta veretlenek (3 győzelem, 1 döntetlen) és a negyedik helyről várhatják 10., Illés Akadémia elleni összecsapást és mivel az ez idáig egy ponttal többet gyűjtő PAFC a 2. Ferencvárost fogadja, egy esetleges győzelemmel akár előzheti is felcsútiakat a forduló végeztével.
U16-os csapatunk is bezsákolta a győzelmet a legutóbbi három körben, jelenleg pedig második a tabellán. Ha Petrók Viktor csapatának a papírforma alapján sikerülne begyűjtenie a három pontot az Illés Akadémia ellen, az éllovas Vasas pedig vereséget szenvedne a pontvadászat harmadik helyén álló Pécs ellen, akkor a jövő heti fordulóban ’hatpontos’ meccset vívhatna az elsőségért a Vasassal.
Májusban a Puskás-Suzuki Kupán részt vevő akadémistáink a vesztett pontok tekintetében vezetik a tabellát, ugyanakkor nem hibázhatnak sokat a folytatásban, mert a Vasas áll az élen jelen pillanatban. Bogdánfi Márton tanítványaira három hazai bajnoki vár, sorozatban az ETO FC Győr, az Illés Akadémia, majd a DVTK ellen. A győriek az 5. pozícióban tanyáznak, mindössze három ponttal elmaradva a még dobogós Szeged mögött.
U19-eseink három mérkőzés után tudtak ismét győzelmet ünnepelni és bár a Felcsút nagyon ellépett (36 pontos, míg a mieink 24 egységet gyűjtöttek), a két meccsel többet pályán lévő Vasas (28 pont), a meccshátrányban lévő DVTK (28 pont) és a Kisvárda (27 pont) is elérhető távolságban van. Főként, hogy Takács Lászlóék a sereghajtó UTE együtteséhez látogatnak szombaton.




