A Mezőkövesd elleni párosítás története 2013 őszén kezdődött a Bozsik Stadionban, a mérkőzést meglepetésre a vendégek nyertek 2–0-ra Pilibaitis és Harsányi góljaival. A gyors revánsra várni kellett, mert a kövesdiek kiestek az NB I-ből, és csak 2016-ban kerültek vissza az élvonalba. A második meccsen Eppel góljával nyertünk 1–0-ra.
A Honvéd, ha nehezen is, de megszerezte a három pontot, amivel – hármas holtversenyben – a második helyen telelt. A kispestiek győzelmükkel a Mezőkövesd hétmérkőzéses veretlenségi sorozatát szakították meg. A Mezőkövesd kapufát akkor még kapusunk, Tomás Tujvel védte, míg az akkori Honvédből Djordje Kamber és Ivan Lovric szerepel most is Kispesten, előbbi asszisztensedzőként, utóbbi örökifjú játékosként.
Akkor még nem gondoltuk, hogy a következő 7 meccsen nem tudjuk legyőzni a kék-sárgákat. 2017 őszén Kispesten nyert a Mezőkövesd (1–2), és ezután a Bozsik Aréna építése miatt hosszabb időre az Új Hidegkuti Stadionba költözött a piros-fekete gárda. Az MTK-pályán lejátszott mérkőzések mérlege 1 vereség (1–2) és 3 döntetlen (1–1, 1–1, 2–2).
2021-ben a Honvéd visszatért Kispestre, de az új arénában nem sikerült győztesen elhagyni a játékteret, a vendégek nyertek 3–2-re. Legutóbb 2022. május 7-én gól nélküli döntetlennel zárult a meccs.
OTP Bank Liga, 19. forduló
2016. december 10.:
BUDAPEST HONVÉD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–0 (0–0)
Bozsik Stadion
G: Eppel (70.)
Honvéd: Gróf – Botka, Lovric, Kamber, King (Prosser, 64.) – Gazdag, Hidi – Holender, Koszta, Eppel (Nagy G., 84.), Lanzafame (Bobál D., 78.)
Vezetőedző: Marco Rossi
Mezőkövesd: Tujvel – Vági (Sós, 82.), Hudák, Devecseri, Gohér – Pauljevics (Nicorec, 74.), Mevoungou, Molnár, Kink – Strestik, Bacelic-Grgic.
Vezetőedző: Pintér Attila
HAZAI STATISZTIKA
9 mérkőzés
1 győzelem
4 döntetlen
4 vereség
9 lőtt gól
13 kapott gól
GÓLLÖVŐLISTA
Honvéd
1: Eppel Márton, Holender Filip, Hidi Patrik, Danilo Cirino, Moutari Amadou, Balogh Norbert, Batik Bence, Nono, Nenad Lukic.
Mezőkövesd
2: Cseri Tamás
További 11 játékos szerzett 1-1 gólt
LEGEK
Legtöbb néző: 3253 (2021)
Legnagyobb győzelem: 1–0 (2016)
Legnagyobb vereség: 0–2 (2013)





