Az Újpest elleni 0–0-ra végződő mérkőzésen az újabb pontszerzés mellett az első kapott gól nélküli találkozónknak is örülhettünk. Csapatkapitányunknak, Szappanos Péternek maradt hiányérzete a lefújás után, de igyekszik a pozitívumokra figyelni.
„Kapusként azt gondolom, meccs után ennél nyugodtabb éjszakát nem nagyon lehet kívánni. Fontos volt, hogy végre le tudtuk hozni kapott gól nélkül a találkozót, amiből lehet építkezni – kezdte kapuvédőnk. – Nyilván a támadó részben maradt egy kis hiányérzetünk, megvoltak a lehetőségeink. A 60. perctől éreztem, hogy ez egygólos mérkőzés lesz. Jeleztem is a többieknek, hogy őrizzük az eredményt minél tovább és jó lenne a végén betalálni. Sajnos ez most nem sikerült, de pozitívan kell hozzáállni, ráadásul két nap múlva újabb mérkőzésünk van, úgyhogy nincs idő azon gondolkozni, hogy mit kellett volna másképpen tenni. Előre kell nézni, hosszú út vár a csapatra, máris kezdenünk kell a regenerációt, hiszen masszív ellenfél vár ránk.”
A csütörtöki bajnoki után nem marad sok idő, hogy felkészüljünk a bajnokság eddigi egyik legnehezebb mérkőzésére, ugyanis a vasárnap a kiváló formának örvendő, éllovas Kisvárda lesz az ellenfelünk, ráadásul idegenben. Szappanos úgy véli, hogy sok tanulsága volt az Újpest elleni találkozónak, ami hétvégén a csapat segítségére lehet.
„Ebből a mérkőzésből sokat meríthetünk, hiszen az egyik legstabilabb formát hoztuk az idényben – értékelte a csapatot Szappanos. – Gyakorlatilag helyzet nélkül maradt az ellenfél, ami a szervezettségünknek köszönhető. Ezzel a fegyelemmel kell pályára lépnünk majd Kisvárdán is. Biztos fáradtabb lesz a csapat, de ez megfelelő koncentrációval ellensúlyozható, ha ez megvan, akkor jó eredmény születhet vasárnap.”





