„Adós vagyok a jó játékkal, de remélem, hogy most átszakadt egy gát“ – mondta Nagy Dominik még a szerdai, 2–1-es kupasiker után, amelyből már akkor is remek teljesítménnyel – egy gólpassz és egy büntető kiharcolása fűződött a nevéhez – vette ki a részét. A jó játékát pedig a hét második felére is átörökítette, amikor a Fehérvár elleni 3–1-es győzelemből két gólt vállalt, ezzel pedig ő lett a Honvéd jelenlegi keretéből a legeredményesebb játékos a fejér megyei együttessel szemben.
„Remélem, hogy ilyen jól bejönnek majd a következő megérzéseim is, nagyon-nagyon vártam már, hogy átszakadjon bennem ez az említett gát – kezdte Nagy Dominik. – Bízom benne, hogy nemcsak nekem, de a csapatnak is egy nagy lendületet ad majd ez a győzelem a folytatásra. Ritka volt az ilyen pillanat az utóbbi időben, amikor vissza tudtunk jönni hátrányból, de azt gondolom, hogy ez egy olyan lökést adhat, amibe kapaszkodhatunk a következő meccsek során is.“
Valóban fontos, na meg emlékezetes három pontot gyűjtött be a Honvéd vasárnap délután a Bozsik Arénában, hiszen hátrányból kellett fordítania a kispestieknek, a 49. percben ugyanis Peter Zulj révén még a Fehérvár szerzett vezetést. 26 esztendős játékosunk szerint nem volt ugyan hibátlan a csapat játéka, de sokat tett azért, hogy végre újra bajnoki győzelmet könyvelhessen el a Bozsikban.
„Azért az első félidő után nem gondoltam volna, hogy ilyen arányú sikert aratunk, főleg, miután megkaptuk a gólt a szünet után – vallotta be Nagy Dominik a találkozót követően. – Minden mérkőzésen van egy olyan döntő pont, amikor vagy hullámvölgybe kerülünk vagy épp az ellenkezője történik, most is láttuk, hogy a bekapott találat után ezúttal mintha felébredt volna a csapat. Természetesen ehhez az is kellett, hogy a Fehérvár sem mozgatott meg túl nagy erőket a találatuk után, ezt viszont mi jól megéreztük, ki is használtuk és ennek köszönhetően sikerült a fordítás. Remélem, hogy a következő mérkőzéseken a második félidei arcát tudja mutatni a csapat és akkor Mezőkövesden is bízhatunk egy jó eredményben.“





