Péntek délelőtt végső nyugalomra helyezték a Kispesti Új temetőben klubunk korábbi legendás játékosát, a hosszan tartó betegség után 85 éves korában elhunyt Marosi Lászlót. A szertartáson rokonok, barátok, honvédos játékostársak és a kispesti szurkolók is részt vettek, a Budapest Honvéd nevében Kaszás Kálmán búcsúztatta, klubunk krónikása ezzel a beszéddel köszönt el Marosi Lászlótól.
„Tisztelt gyászolók, rokonok, egykori játékostársak, barátok!
Nagy szívfájdalommal állok most itt, a szomorúságtól nehéz megszólalni. Marosi Laci személyében egy jó embert, egy barátot, egy remek labdarúgót, egy igazi kispestit vesztettünk el.
A Marosi-család száz méterre lakott a KAC-pályától, a kis Laci mindig is arra vágyott, hogy ő is a Kispest labdarúgója legyen, ez a vágya 8 éves korában teljesült. 18 éves korában, 1957. április 6-án az MTK ellen mutatkozott be NB I-ben. Egy hónappal később első bajnoki gólját is megszerezte. Kemény, de sportszerű védő volt, szabadrúgásai élményszámba mentek. Pályafutása alatt számos siker részese volt: Háromszor ezüstérmes, kétszeres bronzérmes, Magyar Kupa és Közép-európai Kupa-győztes. Klubhűsége példaértékű volt. Kispesten kezdte és Kispesten fejezte be aktív pályafutását, visszavonulása után pedig a Honvédnál edzősködött.
Nehéz attól elbúcsúzni, akit futballozni láttál, akinek játékosként tapsoltál, akivel baráti viszonyba kerültél, aki ízig-vérig kispesti futballista volt. Laci Kispesten született, Kispesten futballozott és most Kispesten lel örök nyugodalmat.
Tóth Árpád sorai jutnak eszembe: „Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek“ Lacikám, te örökké élni fogsz. Nyugodj békében.“
A Budapest Honvéd februárban jótékonysági árverést és gyűjtést indított Marosi László részére, az ebből befolyt összeget a család támogatására ajánljuk fel.





