Az utolsó pillanatig hajtott a Budapest Honvéd az OTP Bank Liga 19. fordulójában szerda este, hogy a Fehérvár után a Paks ellen is zsebre tehesse a három pontot, ám Balogh Norbert szerint az utolsó métereken hiányzott egy kis plusz a játékból, ami a győzelemhez vezethette volna a csapatot.
„Úgy éreztem, hogy benne volt még legalább két gól a találkozóban a javunkra, hiszen végig domináltunk a mérkőzésen, már a piros lap előtt is – tekintett vissza a Pakssal vívott csatára támadónk. – Jól játszott a csapat, de az utolsó passzok hiányoztak a támadásainkból, mindig elcsúszott valami, egyszerűen nem tudtunk lyukat ütni az ellenfelen.”
Balogh Norbertnek azért sikerült utat találnia a rivális kapujába, amikor az 56. percben, Bőle Lukács beadásából fejjel egyenlített (ide kattintva nézheted vissza a gólt), amely egy pontot jelentett a kispestieknek a végelszámolásban.
„Kicsit csalódott voltam a saját teljesítményemet illetően az elmúlt hetekben, hiszen az előző két mérkőzésen nem tudtam azt a formámat nyújtani, mint amit szerettem volna – árulta el Balogh Norbert. – Amilyen jól kezdtem az őszi szezont, úgy éreztem, most annyira rosszul indítottam az évet, ami nagyon frusztrált engem. Ezen a mérkőzésen az volt bennem, hogy eredményesnek kell lennem, hiszen azért vagyok a pályán, hogy hozzásegítsem a csapatot a győzelemhez. Bár fontos gól volt, azt nagyon sajnálom, hogy nem ért három pontot.”
A 24 esztendős játékos szerint nem csupán a tabellán elfoglalt pozíció miatt lett volna lényeges, hogy a Paks elleni találkozót is győzelemmel zárja a Honvéd, de a csapat előtt álló nehéz időszakra is önbizalmat adhatott volna a siker. Hozzátette, épp a feszített tempó miatt nem szabad sokáig bánkódnia a kispestieknek, hiszen szombaton már a következő mérkőzésen kell helyt állniuk.
„Minél hamarabb regenerálódnunk kell és a következő feladatra koncentrálnunk – összegezte a következő napok feladatát Balogh Norbert. – Sűrű a naptárunk, amit személy szerint én nem bánok, jobban szeretem, amikor meccs meccset követ és élesben kell bizonyítani. Teljes erőbedobással kell a Mezőkövesd elleni mérkőzésre koncentrálni, hiszen most minden egyes pont nagyon-nagyon fontos a számunkra. A fehérvári meccset nagyon nagy bravúrral húztuk be, abból kell erőt merítenünk. Mindenkinek össze kell szednie magát, mert szombaton szeretnénk győzni, fontos, hogy Mezőkövesden is eredményesek legyünk.”





