Új szezonhoz, új osztályhoz új mez dukál – jelenthetjük ki a női csapatunk kapcsán, hiszen az NB I-be feljutó lányok a 2024/2025-ös idényben új hazai és idegenbeli felszerelésben lépnek pályára. Az új mezek fotózását a héten tartottuk a Bozsik Arénában, a fehérben lejátszott két bajnokit követően pedig a csapat szombaton avatja fel férfiak által is használt, egyedi piros-fekete felszerelést.
A lányok a Simple Női Liga 3. fordulójában a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban az Astra HFC gárdáját fogadják, a találkozó 16:00 órakor kezdődik, a mérkőzésre a belépés ingyenes!





