Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egygólos siker a Topolya ellen – második felkészülési mérkőzésünket is megnyertük

Egygólos siker a Topolya ellen – második felkészülési mérkőzésünket is megnyertük

Megjelenés: 2026. 07. 13. 18:00Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Második felkészülési mérkőzésünket is sikerrel vettük: egygólos győzelmet arattunk a ZFK TSC ellen.

Miután Vachter Fanni, Nagy Panna és Kovács Mira góljával 3–1-es sikert arattunk az Astra HFC ellen, a felkészülési időszak következő állomásán a Topolyát fogadtuk az akadémián. A ZFK TSC a szerb női élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szerepel, ellenfelünk az elmúlt két idényben jelentős sikereket ért el. A 2024–2025-ös szezonban a klub története során először jutott be a Szerb Kupa fináléjába, ahol végül 1–0-s vereséget szenvedett a Crvena zvezda ellen, így ezüstéremmel zárta a sorozatot. A kupamenetelést követően a bajnokságban is tovább lépett az együttes: a 2025–2026-os idényben a második helyen végzett, ezzel történelmi idényt zárt Vajda Fangyó együttese. 

A Topolya rövid időn belül kétszer is veszélyeztetett: előbb Bokros Veronika mutatott be bravúros védést, majd Milica Gaković ívelt középre, ám a labda a léc mellett hagyta el a játékteret. Sem az időjárási körülmények, sem vendégeink nem könnyítették meg a dolgunkat: a 30. percben közel jártak a vezetés megszerzéséhez, amikor egy lövés a felső lécen csattant. Az első játékrész hajrájában Masa Ninković végezhette el a szögletet, s ívelt középre, a csereként pályára lépő kapusunk, Széchenyi Szonja azonban magabiztosan fogta a labdát. Noha az első félidőben a Topolya alakított ki több lehetőséget, a szünetre végül gól nélküli döntetlennel vonulhattak a felek. 

A fordulást követően javult a játékunk, és hamar sikerült megszereznünk a vezetést: a 47. percben Vachter Fanni vette célba a jobb alsó sarkot, a kipattanóra pedig Bánfi Gréta remek ütemben érkezett és bombázott a hálóba (1–0). Nem sokkal később pontrúgásból veszélyeztettünk: Vachter beadását követően pedig Sain Anna próbálkozott 18 méterről, a labda azonban a jobb kapufa mellett haladt el. A hajrához közeledve Krizsan Nikolett is hozzátette a magáét: gyönyörű védéssel vette ki a részét a sikerből.

KISPEST–HONVÉD FC–ZFK TSC 1–0 (0–0)

KISPEST–HONVÉD FC: Bokros (Széchenyi 33., Krizsan 63.) – Róth (Csizmadia 70.), Nagy, Krisztin, Tóth Zs. (Nyul – a szünetben), Horváthová (Murár – a szünetben), Williams (Nagy 70.), Palama (Sain – a szünetben) Bánfi (Szilvási 70.), Vachter, Simon (Csáki – a szünetben). Vezetőedző: Dörnyei Balázs 

G: Bánfi (47.).

ZFK TSC: Stefanović – Marjanović, Jovičić, Popović, Bečić, Gruji, Jošić, Marjanović. Ninković, Osmajić, Gaković. Vezetőedző: Vajda Fangyó 

Dörnyei Balázs, vezetőedző: „Az első félidőben tompák voltunk, nagyon sok elcsúszásunk volt. Egy-két új dolgot próbáltunk gyakorolni a lányokkal, másfajta felállási formát is. Először játszottunk így a héten, én pedig azt vártam, hogy a találkozó után képet kapjunk arról, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. El kell ismerni, hogy az első félidőben több dolog sem működött, de ez nem feltétlenül taktikai probléma volt, inkább a megfelelő mentalitás hiányzott. Fontos volt, hogy a szünetben tudtunk változtatni és cserélni. A második félidőben már sokkal jobban működött, amit elterveztünk: olyan területeken tudtunk labdát szerezni, ahol szerettünk volna, és ezekből veszélyes kontrákat is tudtunk vezetni."

Krisztin Sára: „Az első félidőben megleptek minket, nagyon jól szerezték meg a második labdákat, és sok párharcot elveszítettünk. Nehéz mérkőzés volt, egy nagyon küzdős csapat ellen játszottunk. A második félidőben már föléjük tudtunk kerekedni, a cserék is jól szálltak be, így összességében megérdemelten nyertünk."

2026. 07. 13. 18:00

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Somogyi Tamás szeptember legjobbja

Somogyi Tamás szeptember legjobbja

Az elnökség szavazatai alapján szeptemberben mindössze 17 éves támadó középpályásunk érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat.

2026. 10. 29. | Első csapat

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub