Előző idénybeli házi gólkirályunk a hétvégén a Paksi FC ellen kétszer is eredményes tudott lenni, ráadásul mindkét találatot tizenegyesből szerezte, így kijelenthető, hogy idegei kötélből vannak. Az elmúlt szezonban mindent összevetve 35 mérkőzésen 17 gólig jutó támadónk vegyes érzelmekkel összegezte a vasárnapi találkozót.
„Úgy érzem, 95 percig kontrollálni tudtuk a meccset, a végén pedig talán egy elkerülhető tizenegyeshez jutott a Paks – kezdte gondolatait Lukic. – Mindez nem számított volna, hogy ha a kétgólos előny megmarad a hajrára, sajnos három perc zárlat elég volt, hogy kiengedjük az előnyt a kezünkből. Különösen bosszantó, annak tudatában, hogy a mögöttünk hagyott szezonban ez többször megtörtént velünk. Kicsit olyan, mintha saját magunk ellenfelei lennénk. Ezen kell dolgoznunk és elhinni magunkról, hogy mi is győztes csapat tudunk lenni.”
Szerb ékünk nagyon örül, hogy az új idényben is betalált, bízik benne, hogy a folytatásban is hasonlóan eredményes tud maradni.
„Mindig jó érzés betalálni az ellenfeleknek és örülök, hogy sikerült megszereznem az első góljaimat. Ennek ellenére magammal szemben sosem vagyok elégedett, folyamatosan többet várok magamtól és szeretném folytatni a góltermelést. Az előző idényem ebből a szempontból jól sikerült – emlékezett vissza támadónk az elmúlt évadára –, hiszen sok gólt szereztem, de akkor lehet ez igazán jó mérőszám, ha ezúttal is tudom folytatni ezt. Remélem, a következő mérkőzésen akcióból is eredményes tudok lenni.”
Ami a végeredményt illeti, Nenad Lukic tudja, hogy az utolsó percben nagyon fájó elveszíteni két pontot, ám sok olyan dolgot látott a pályán a mérkőzésen, ami bizakodásra adhat okot, neki és a csapatnak egyaránt.
„Mi voltunk a jobbak – értékelte az összecsapást centerünk –, így még inkább bántó, hogy a pályán hagytunk két pontot, de nem szabad elfelejtenünk, hogy még mindig egy fejlődő csapat vagyunk és sok rendkívül tehetséges fiatal játékos van a keretben, akiknek még idő kell, hogy felvegyék a ritmust. Itt van (Kerezsi) Zalán, aki nagyon jól szállt be a mérkőzésbe és biztos vagyok abban, hogy sokkal több van még benne.”
27-es számú játékosunk úgy érzi, hogy a csapat hétről-hétre fejlődik és egyre inkább meg tudja mutatni az igazi arcát, ami most már gólokban és egy pontban is megmutatkozott. Elmondása alapján a csapat még korántsem mutatta meg, hogy milyen a valódi ereje.
„Még mindig kell idő, hogy ez a csapat teljesen összeálljon, folyamatosan építkezünk. Ahogy korábban mondtam, sok a fiatal és tapasztalatlan játékosunk, mégis megmutattuk egy kis darabját annak az erőnek, amivel később igazán versenyképesek lehetünk. Tudom, hogy egyre erősebbek leszünk és ez nemcsak a mutatott játékban, hanem eredményességben is megjelenik majd” – fejezte be mondandóját Nenad Lukic.





