Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egyre jobb formában

Egyre jobb formában

Akadémia

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

A hét játékosa – Juhász Zsombor duplázott Szombathelyen

Új sorozatot indítunk a honlapunkon, amelyben a mögöttünk hagyott hét(vége) legjobb játékosával készítünk anyagot – Kerezsi Zalán után ezúttal Juhász Zsomborra esett a választásunk, aki védő létére két góllal vette ki a részét az U19-es csapat 3–0-s szombathelyi sikeréből.

Fontos mérkőzést nyert meg múlt pénteken az U19-es csapatunk, Simon Miklós együttese 3–0-ra győzött Szombathelyen, szezonbeli harmadik sikere pedig azt is jelentette, hogy megelőzte a Haladást a tabellán, s mindössze három ponttal van lemaradva a harmadik Vasastól, s néggyel az egy meccsel többet játszó Ferencvárostól.

„Az első félidő inkább taktikai csata volt, nagyon jól felkészült belőlünk a Szombathely, a második félidőben viszont nagyobb fokozatra kapcsoltunk, gyorsabb lett a játékunk, a futómennyiséget is növeltük, így fölénybe tudtunk kerülni, s az elfáradó Haladással szemben megnyertük a találkozót – mondta Juhász Zsombor, aki a két góljáról is beszélt. – Az első gólomat egy szöglet után szereztem, László Dávid beadását a rövid saroknál csúsztattam a hosszúba, a második pedig egy szabadrúgásgól volt, sikerült jól eltalálnom a labdát, így hozzá tudtam segíteni a csapatot a győzelemhez.”

A 18 esztendős Juhász Zsombor duplájának értékét az is növeli, hogy az Illés Akadémia ellen belső védőt játszott, s amíg az előző szezonban 27 U19-es meccsen egy gólt szerzett, addig a mostani idényenben öt találkozón már harmadszor volt eredményes!

„Nagyon jó érzés volt gólt szerezni, de még fontosabb, hogy a csapat megnyerte a mérkőzést – hangsúlyozta Juhász Zsombor. – Kicsit hullámzóan indult az idény, de úgy érzem, kijöttünk ebből a gödörből, ez a szintet kell a továbbiakban is hoznunk. Pénteken ismét a Szombathellyel játszunk, majd következik a válogatott szünet, előtte mindenképpen újabb győzelmet szeretnénk szerezni. Az előző idényben három ponttal maradtunk le a bajnoki címről, azt gondolom, ha a legutóbbi meccseken nyújtott teljesítményünket tudjuk hozni, akkor lehet esélyünk a bajnoki címre is!”

A nyáron profi szerződést kapó és három évre aláíró Juhász Zsombor elmondta, természetesen neki is célja, hogy a felnőttcsapat tagja lehessen, hozzátette, ehhez még sok munkára van szüksége, de minden nap ennek szellemében dolgozik. Bízik benne, hogy minél hamarabb lehetőséget kap a nagyoknál, előbb edzésen, aztán ha minden jól alakul, akkor jöhet majd az NB I-es bemutatkozás.

2021. 01. 01. 01:00Akadémia

Kapcsolódó hírek

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Vass András és Márta Bence szeptember és október legjobbjai

Edzőink szavazatai alapján szeptemberben Vass András, míg októberben Márta Bence érdemelte ki a hónap legjobbjának járó díjat akadémiánkon.

2026. 11. 03. | Akadémia

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

Hat játékosunk is pályára lépett az U18-as válogatott Szlovákia elleni mérkőzésén

A magyar U18-as válogatott 2–2-es döntetlent játszott a Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen.

2026. 11. 03. | Akadémia

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

UP-körkép: U19-es siker az FTC ellen, U14-eseink megőrizték veretlenségüket

U19-eseink 3–0-s sikert arattak a Ferencváros ellen, míg U15-öseink az Illés Akadémia ellen tartották itthon a három pontot. U17-es, U16-os és U14-es csapatunk pedig egy ponttal zárta a hétvégi bajnokit.

2026. 10. 30. | Akadémia

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Gólzáporos mérkőzésen jutott tovább U19-es csapatunk a kupában

Szerdán U19-es csapatunk is továbbjutott a Magyar Kupában: Bogdánfi Márton tanítványai magabiztos, 7–0-s sikert arattak a Dorogi FC vendégeként.

2026. 10. 24. | Akadémia