Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Együtt vagyunk”

„Együtt vagyunk”

Klub

Megjelenés: 2021. 07. 13. 15:28Olvasási idő: 2 perc

A meccsterhelés és a csapatépítés szempontjából is fontos az edzőtábor

Bár Horváth Ferenc többször is említette már, s a pályafutását ismerve nem is lepődünk meg azon, hogy egy közelről bekotort, kevésbé látványos gól is hatalmas örömet tud okozni, szakvezetőnk azért megmutatta, hogy még mindig jó barátságban van a labdával – a képsorozatért keressétek fel az Instagram-oldalunkat –, ahogyan ő fogalmazott, sokféle trükkre képes, egyedül megenni nem tudja a „lasztit”, formáját tekintve nem cinkelhetjük azzal, hogy lenyelte volna a labdát.

Ami pedig a formát illeti, ez most már a csapatnál is egyre fontosabb szerepet kap, hiszen a felkészülés fizikai része az első három és fél hétben volt igazán hangsúlyos, az ausztriai edzőtáborban már új célokat jelölt ki a szakvezetés a srácok felé.

„Minden igényt kielégítő helyen vagyunk, ideálisak a körülmények, pontosan ezt szerettük volna. Együtt vagyunk, ami a csapategység építése miatt is fontos, ezzel is foglalkozunk majd, szóval erre nem lehet panaszunk – kezdte Horváth Ferenc. – A hétfői első edzés átmozgató jellegű volt, a másodikon viszont már kaptak terhelést a srácok, jól akklimatizálódtak, tetszett, amit láttam tőlük. Kedden már csak egy gyakorlásunk van, hiszen szerdán meccset játszunk, s úgy alakítottuk a programot, hogy a szerdai és a szombati találkozó adja meg az igazi terhelést, ott legyünk a topon.”

Érdekesség, csapatunk mindkét napon két mérkőzést játszik, így várhatón (majd’) minden játékos 90 perces meccsterhelést kaphat, ami Horváth Ferenc szerint azért is számít sokat, mert jó látni, hogy a teljes meccsnyi idő alatt mire képes egy-egy játékos, hogyan teljesít, amikor kezdőként számolnak vele. Vezetőedzőnk ezért is várja a találkozókat, ahol bizonyíthatják a srácok, hogy számolni kell velük, akkor is, amikor majd nem két, hanem egy kezdőcsapat lesz.

„Szerencsére a Honvéd akadémiáján is remek körülmények között készülhettünk, szinte büntetés eljönni onnan, de az edzőtábor több szempontból is fontos a számunkra. Jó az, amikor a játékosok még több időt töltenek együtt, nem rohannak haza, van lehetőség leülni beszélgetni, közelebb kerülnek egymáshoz, ebből pedig a későbbiekben profitálhatunk majd. Itt most nincsen család, nincsenek problémák, nincs csőtörés, nem kell semmit elintézni, csak a futball számít, ami nagyon fontos – hangsúlyozta Horváth Ferenc, aki a szerdai dupla partira is kitért. – Jó úton haladunk, egyedül a Sered ellen éreztem némi megtorpanást. Ott sem az eredmény miatt, mivel egy szlovák első osztályú csapattal lehet egy egyet játszani, de ott a játékosok azt hitték, hogy szabadabban mozoghatnak, mint ahogy megbeszéltük, így arra mindenképpen jó volt az a meccs, hogy rámutatott, milyen hibákat kell kijavítani, és jelezte mindannyiunk felé, mennyire fontos is, hogy végig betartsunk minden szabályt, hogy egységesek, fegyelmezettek legyünk, hiszen vallom, kizárólag csapatként lehetünk sikeresek!”

2021. 07. 13. 15:28Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub