Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Élcsapat ellen is lehet nyerni

Élcsapat ellen is lehet nyerni

Klub

Megjelenés: 2023. 02. 03. 17:16Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Dean Klafuric az Újpest elleni „első félidővel” verné a Kisvárdát

A tavaszi szezonnyitó nem úgy sikerült együttesünknek, ahogy azt a játékosok, Dean Klafuric és a szurkolók elképzelték. Az első félidőben a megszerzett vezetést az észak-pesti alakulat előbb eltűntette, majd a három pontot érő találatot is megszerezte. Vezetőedzőnk a lefújást követően igencsak feldúlt állapotban ment az öltözőbe, ám a héten már az első hazai szereplés volt a fókuszban, amely során a Kisvárda érkezik a Bozsik Arénába.

 „Mindig rossz érzés vereséggel távozni egy mérkőzésről. Nem voltam jó hangulatban és idő kellett, hogy tudjak az Újpest elleni első félidőre és a jó dolgokra figyelni, mert ott volt néhány pozitívum – kezdte Dean Klafuric. – Akkor láttam azt a hozzáállást és azt a szervezettséget, amit a felkészülési időszakban gyakoroltunk és többször mutattunk. Ha eredményesek szeretnénk lenni a Kisvárda ellen, akkor két olyan félidőre van szükségünk, mint amilyen szezonnyitón az első volt.”

Horvát mesterünk egyértelművé tette, hogy mi az, amit tovább kell vinnünk az Újpesten mutatott futballból.

 „A fő feladatunk az előttünk álló időszakban, hogy az Újpest elleni első félidei játékot állandósítsuk. Az ott mutatott fegyelem és teljesítmény kell, hogy a minimum legyen… Jobb és több lehet, de kevesebb semmiképp. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a figyelmetlenségeink miatt az ellenfél így ránk erőltesse a saját játékát. Amint nem magunkkal foglalkoztunk, szétestünk – folytatta Klafuric, aki ez után már az előttünk álló kihívásról beszélt. – A munkában hiszek és abban, hogy ha folyamatosan dolgozunk, akkor elkezdünk nyerni. Tudom, hogy jó úton járunk, bízom a játékosokban. Ha kihasználjuk az erősségeinket, azokra építünk, akkor az eredmények és a pontok is jönni fognak. Hosszú még a bajnokság, de mindig csak a következő mérkőzésre készülünk, most a Kisvárda jön. Meg kell mutatnunk, hogy egy élcsapatot is le tudunk győzni.”

A mostani kiírás 7. fordulójában (Nenad Lukic góljával) 1–0-ra nyertünk a Kisvárda ellen, azonban vezetőedzőnk nem a múltra, hanem a jelenre koncentrál.  

„Az őszi mérkőzés már rég volt, nem szabad abból kiindulni. Az elmúlt két évben a Kisvárda megmutatta, hogy milyen jó együttes, úgyhogy meg kell nekik adni a tiszteletet. A cél, hogy csapatként dolgozva és a gyenge pontjaikat kihasználva menjünk ki a pályára. A legfontosabb pedig, hogy végig koncentráltak maradjunk, ha ez megvalósul, biztos vagyok benne, hogy itthon tartjuk a három pontot” – zárta Dean Klafuric.

2023. 02. 03. 17:16Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub