Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Elmarad a Honvéd II bajnokija

Elmarad a Honvéd II bajnokija

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 2 perc

A fokozódó vírushelyzet miatt fájdalmas, de észszerű döntést kellett hoznunk

Vasárnap 11:00 órától a Dabast fogadta volna az NB III Közép csoportjában a Budapest Honvéd második csapata, s azért csak volna, mert a találkozó elmarad. A kialakuló körülmények miatt Honvéd szombaton késő este kérte a mérkőzés elhalasztását, ellenfelünk azonban ehhez nem járult hozzá, mi pedig a játékosaink védelmében úgy döntöttünk, hogy lemondjuk a találkozót, akkor is, ha azt 3–0-s győzelemmel írják a Dabas javára.

„Még a Mezőkövesd elleni bajnoki lefújásakor is úgy készültünk, hogy vasárnap pályára lép a második csapatunk, számunkra is fájdalmas volt meghozni a döntést, hogy ne futballozunk – kezdte Urbányi István, a Budapest Honvéd sportigazgatója. – A találkozón azonban Szabó Alex megsérült, Tamás Krisztián piros lapot kapott, így rájuk sem számíthatunk a következő héten, és a PAFC elleni mérkőzésig még két PCR-teszten kell részt vennie a csapatnak, s az elmúlt hetek azt mutatják, hogy minden szűrés során sajnos volt pozitív mintát adó játékosunk. A létszámot tekintve sem vagyunk meg, és olyan extrém terhelés alá kéne vetni a megmaradó fiatal futballistákat, amelyre nincs indok, egyetlen meccs sikere sem ér ennyit, hogy sérülésveszélynek tegyük ki a labdarúgóinkat, a legfontosabb a Honvéd és a klub játékosainak védelme.”

Sportigazgatónk hangsúlyozta, a Mezőkövesd ellen is igazolást nyert, vannak tehetségeink (Szabó Alex, Kocsis Dominik és Németh Dániel is debütált az NB I-ben), akiket arra készítünk, hogy bármikor bevethetőek legyenek a felnőttek között, ez is volt az alapja a nyáron elindított „Felnőttprogramnak”. A Dabas ellen pedig akkor sem tudnánk kiállni, ha elfogadták volna a korábbi kérésünket, hogy a 16. évét be nem töltő, de fizikailag felkészült labdarúgókat is szerepeltethessünk az NB III-ban.

„Tudni kell, hogy az NB I-es csapatnál lévő 14 koronavírusos játékoson túl a Magyar Futball Akadémián több mint 20 olyan labdarúgónk van, aki beteg, karanténban van, vagy éppen nemrég gyógyult fel a koronavírusból és még nincs bevethető állapotban, eközben pedig több játékosunk sérüléssel bajlódik – emelte ki Simon Miklós a Magyar Futball Akadémia szakmai igazgatója, a Honvéd II vezetőedzője. – Az U19-es csapatunk is csak azért tudott kiállni a Vasas elleni rangadóra, mert az U17-es és az U16-os gárdánk a hétvégén nem játszott, a 2003-as és 2004-es futballisták mellett két 2005-ös játékos is szerepelt a piros-kékkel szembeni bajnokin.”

Így tehát, bármennyire is fájdalmas, muszáj volt úgy határoznunk, hogy lemondjuk a mérkőzést, hiszen a fiatal játékosaink és az első csapat érdekében ezt a döntést kellett meghoznunk.

Egy-egy mérkőzés megnyerésénél pedig sokkal fontosabb, hogy olyan fiatal játékosokat adjunk a felnőttcsapatnak és a magyar futballnak, mint például a Mezőkövesd ellen is remekül teljesítő László Dávid, illetve Bocskay Bertalan, valamint az NB I-ben most debütáló Szabó Alex és Kocsis Dominik. Akik egytől egyig bizonyítják, hogy remek munka folyik a Magyar Futball Akadémián.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub