Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Élményt adott

Élményt adott

Klub

Megjelenés: 2023. 05. 05. 17:05Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

60. születésnapja alkalmából köszöntöttük a Honvéd egyik legnagyobb klasszisát, Détári Lajost – fotókkal!

Megpróbálhatjuk számokkal leírni (a teljesség kedvéért egyébként 1069 mérkőzés és 254 gól a Honvédban, 19 kispesti bajnoki cím, 228 válogatottság, illetve 29 gól a nemzeti csapatban), de igazából leírhatatlan az érzés, hogy ekkora klasszisok társaságában lehettünk péntek délelőtt a Honvéd utánpótlásközpontjában.

Ilyenkor (is) értheti meg az ember, mit is jelent kispestinek lenni és micsoda felelősség a piros-fekete színekért tenni: pontosan azért lett megkerülhetetlen a magyar futballban és világszerte a Budapest Honvéd, mert megannyi klasszisa volt az elmúlt több mint száz évben! A többcsapatnyi kiválóság közül pedig ezúttal öt legenda érkezett hozzánk, hogy köszöntse a klubtörténelem egyik legnagyobbját, a 60. születésnapját ünneplő Détári Lajost!

A hétszeres világválogatott klasszis ügyvezetőnktől, Kun Gergelytől egy bekeretezett, „Détári 60“ feliratú mezt vehetett át, majd Jakab János, a miniszterelnök sporttanácsadója nyújtott át egy névre szóló pezsgőt, ez követően pedig átadta Orbán Viktor köszöntő levelét, amelyet Szöllősi György, a magyar futballhagyomány nagykövete, a Nemzeti Sport főszerkesztője olvasott fel:

„Azt hiszem az 1980-as években csak az nem ismert az ön nevét, aki a holdon élt, de a legjobban mégis azok jártak, aki személyesen láthatták, például a Gullitnak kiosztott kötényét vagy a szinte a szögletzászlótól kapura csavart gólját a lengyelek ellen. Szeretném megköszönni önnek, hogy a magyar futball utolsó világválogatott játékosaként mesteri lövéseivel és tűpontos beadásaival nemcsak csodálatos élményekkel ajándékozta meg a hazai szurkolókat, de Európa két bivalyerős bajnokságában játszva olyan légióspályafutást is letett az asztalra, amely sok fiatalt ösztönzött arra, hogy példáját követve, szintén labdarúgó legyen. Engedje meg, hogy a születésnapja alkalmából gratuláló családtagok, barátok és egykori csapattársak sorába állva én is köszöntsem és további jó egészséget és sportban gazdag esztendőket kívánjak önnek. Isten éltesse!“


A köszöntés mellett természetesen az anekdotázás sem maradhatott el, előkerültek a régi legendás történetek, győzelmek, különleges élmény és megtiszteltetés volt hallgatni a klasszisokat.

„Csodálatos délelőtt volt, örülök annak, hogy a klub és miniszterelnök úr is felköszöntött. Úgy gondolom, hogy ha valaki felvette volna ezt a bő egyórás beszélgetést, akkor az elhangzottak, nagyon sokat segítenének a magyar labdarúgásnak. Minél több ilyen beszélgetésre lenne szükség, segítő szándékkal a magyar futball és a Honvéd felé is, hiszen nagyon szép éveket töltöttünk itt el, remélhetőleg, erre a vezetőség is nyitott lesz. Bármiben szívesen segítünk és bízom benne, hogy a Honvéd az első osztályban marad“ – mondta Détári Lajos.

Kun Gergely ügyvezetőnk a pénteki köszöntést megelőzően a nyolcvan és a hetvenes évek legendáival is találkozott, a közösségépítésnek rendkívül fontos része a hagyományok ápolása, hiszen aki nem ismeri a múltját, annak nincs jövője.

„Gyerekként ezeken a játékosokon nőttem fel, nekik drukkoltam a Honvéd-meccsein és nekik is köszönhető, hogy a Honvéd név azt jelenti a futballban, amit! Nagyon örülök, hogy a legendáink elfogadták a meghívást és megtisztelő, hogy Détári Lajos itt volt velünk és köszönhettük a magyar futball egyik legnagyobb csillagát! Ezúton is kívánunk neki boldog születésnapot, jó egészséget, és mindig szívesen látjuk Kispesten!“ – hangsúlyozta Kun Gergely, hozzátéve, hogy a jövőben is örömmel látja az egykori klasszisokat. 

2023. 05. 05. 17:05Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub