A Slovan Bratislava II. jelenleg a 10. helyen áll a 14 csapatos szlovák másodosztályban. A pozsonyiak még nem játszottak döntetlent ebben az idényben, 5 győzelem mellett 9 vereség a mérlegük. A kék-fehérek legeredményesebb játékosa ősszel a nigériai Elvis Isaac volt négy találattal. A csapat vezetőedzője Vladimir Gala, aki már 4 éve irányítja az együttest.
Csapatunkból Holman Dávid és Pinte Patrik is megfordult a pozsonyi alakulatnál. Holman a Slovan első csapatában 141 tétmeccsen szerepelt, 31 gól mellett 33 gólpasszt jegyzett, a második számú együttesben pedig 4 mérkőzésen 2 alkalommal volt eredményes. Ez idő alatt 5 bajnoki címet és 3 kupagyőzelmet ünnepelhetett. Pinte a Slovan első csapatában 6 meccsen egy gólpasszig jutott, míg a Slovan II-ben 23 találkozón 2 gólt szerzett. Kispesten sokat nem kellett várni az első góljára 28 éves támadónknak, hiszen a Kozármisleny elleni felkészülési mérkőzést az ő találata döntötte el debütáló mérkőzésén, Feczkó Tamás pedig győzelemmel mutatkozhatott be csapatunk kispadján.
Szlovák csapattal legutóbb 2021 nyarán találkoztunk felkészülési mérkőzésen, akkor a Sered gárdájával játszottunk 1-1-es döntetlent.
A szombati lesz a 109. mérkőzésünk szlovákiai együttessel szemben. A mérlegünk 59 győzelem, 16 döntetlen és 33 vereség.
A találkozó után szöveges és videós összefoglalóval is jelentkezünk hivatalos felületeinken. A jövő heti Komárom VSE elleni (péntek, 11.00), valamint a törökországi edzőtábor mérkőzéseit is élőben közvetítjük.
Felkészülési mérkőzés
2025. 01. 18. (szombat) 13:00
MFA Utánpótlásközpont (zárt kapuk mögött)
Budapest Honvéd–Slovan Bratislava II.


.jpg)

