Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Előrelépést várok“

„Előrelépést várok“

Klub

Megjelenés: 2022. 07. 21. 20:04Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Bemutatkozott a magyar sajtó képviselőinek Chris Docherty

Sportigazgatónk, Chris Docherty részvételével tartottunk sajtótájékoztatót a Bozsik Arénában, ahol a skót szakember beszélt az érkezése óta eltelt bő másfél hónapról, a klubon belüli szükséges változásokról, az igazolásokról és a fiatalok szerepéről is.

„Nem is kérdés, előrelépést várok, minden nap ezért dolgozunk“ – hangsúlyozta Chris Docherty, amikor a célok kerültek szóba, s hozzátette, továbbra sem akar ígérgetni, hiszen az a fontos, hogy a Honvéd elinduljon a megfelelő úton, az ugyanis egyértelmű, hogy senki sem szeretné, hogy ismét a kiesés elkerüléséért kelljen hadakozni.

„Olyan pillanatban érkeztünk a klubhoz, amikor mindenki nyitott volt a változásra, ennek érdekében alakult át a játékoskeret és a szakmai stáb is. Huszonhat játékos alkotja az első csapat keretét, közülük kilencen 21 évnél fiatalabbak, ez stratégiai döntés volt, számítunk rájuk és megkapják a lehetőséget arra, hogy bizonyítsanak“ – mondta a sajtótájékoztatón Chris Docherty.

Chris Docherty a sajtótájékoztatót megelőzően hosszabb interjút adott honlapunknak, ezt ITT olvashatjátok el.

2022. 07. 21. 20:04Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub