Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Először egymás ellen

Először egymás ellen

Klub

Megjelenés: 2021. 07. 12. 13:33Olvasási idő: 1 perc

Heti Honvéd – negyedik edzőmérkőzésén az SKF Sered csapatával találkozott a Honvéd

Számok

1

Július 7-én, Kispesten a Budapest Honvéd első alkalommal játszott az SKF Sered ellen.

24

A múlt héten igazolt Dusan Pantelic a 24. szerb játékos a Honvéd történetében.

284

Májer Milán SKF Serednek lőtt gólja a 284. volt, amit a kispestiek szlovák csapatnak lőttek.

 

Tudtad?

Szirtes Ádám, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész a Bp. Honvédnak szurkolt.

 

A hét mondása

Dusan Pantelic a szerződés aláírását követően: „A Honvéd az egyik legismertebb magyar klub, komoly hagyományokkal bíró egyesületről van szó, boldog vagyok, hogy itt lehetek, úgy érzem, jó döntés lesz. Természetesen akkor lennék a legboldogabb, hogy úgy lenne sikeres a Honvéd, hogy ebben nekem is nagy szerepem van.”

 

Ez történt a héten (július 12. — július 18.):

100 éve:

1921-ben a MAC feljelentette a Kispesti Atlétikai Clubot, mert lengyelországi túrájára magával vitte Kovásznai Jánost, a MAC játékosát. Az ügy a fegyelmi bizottság elé került.

50 éve:

Július 14-én a Bp. Honvéd elkezdte a felkészülést az új bajnoki évre. A délutáni foglalkozáson Mészáros József mesteredző tréningjén labda csak medicin formájában fordult elő.

25 éve:

1996. július 13-án, a Bozsik Stadionban a Kispest-HFC edzőmérkőzésen 4–2-re verte a Budafok LC csapatát. A piros-feketék góljait Tóth M., Bárányos, Piroska és Faragó szerezték.

  

Születésnapok

július 12.: Csuhay József (1957)

július 14.: Kapacina Valér (1993)

július 15.: Egervári Sándor (1950)

július 17.: Plókai Attila (1969)

július 18.: Pintér Sándor (1950)

 

Elhunytak 

július 13.: Babolcsay György (1976)     

július 15.: Amsel Ignác (1974)     

július 16.: Bicskei Bertalan (2011)

július 18.: Gyulai László (1964)

 

Csapatunk eredménye:

Első csapat: Budapest Honvéd–SKF Sered 1–1

2021. 07. 12. 13:33Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub