Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Elrajtol a női élvonal is

Elrajtol a női élvonal is

Mérkőzések

Megjelenés: 2025. 02. 25. 16:00Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Március 1-jén megkezdődik a Simple Női Liga tavaszi szezonja, a 13. fordulóval folytatódik a bajnokság, női csapatunk az MTK-t fogadja a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban.

Három hónapos szünet után folytatódik a női NB I. Együttesünk remek őszi szezont zárt, újoncként 19 ponttal a tabella ötödik helyén telelt. Nádudvari Annáék legutóbbi három mérkőzésüket megnyerték a bajnokságban, a tavasz nyitányán az MTK Budapestet fogadjuk.

Ősszel 5-0-s vereséget szenvedtünk a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián. A fővárosi kék-fehérek éppen előttünk, a tabella negyedik helyén állnak, 27 ponttal. Az MTK csak a két nagy riválisától, a Ferencvárostól és az ETO FC Győrtől kapott ki ősszel.

Ami a mieinket illeti, hasznos felkészülést tudhatunk magunk mögött, hat meccsből két győzelem, két döntetlen és két vereség a mérlegünk.

Ahogy korábban már írtuk három új játékos érkezett hozzánk, Gabona Laura, Koszo Sydney és Ramor Korinna.

A tavaszi szezonban nem más a cél, mint a jelenlegi helyünk bebiztosítása, vagy akár még előrébb lépni.

A mérkőzésre a belépés ingyenes!

Budapest Honvéd FC–MTK Budapest
Simple Női Liga, 13. forduló
március 1., szombat, 14:30, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont



2025. 02. 25. 16:00Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Megtört a hazai átok: Győzelemmel tért vissza a női futball a Bozsikba

Dörnyei Balázs csapata Vachter Fanni és Krisztin Sára góljaival 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárdi UFC ellen a Simple Női Liga 2. fordulójában.

2026. 08. 14. | Mérkőzések

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Vachter kiszolgált, Nagy Panna duplázott – Háromgólos győzelem a Csíkszereda ellen

Negyedik felkészülési meccsén 4–1-es győzelmet aratott női csapatunk a Bozsik Arénában.

2026. 07. 27. | Mérkőzések

Nyolc tétmérkőzés óta veretlenül – Vachter és Palama góljaival győzelem Szekszárdon

Nyolc tétmérkőzés óta veretlenül – Vachter és Palama góljaival győzelem Szekszárdon

Női csapatunk a Simple Női Liga 13. fordulójában 2–0-s győzelmet aratott a Szekszárd FC otthonában.

2026. 10. 25. | Női labdarúgás

Róth Rebeka: A célunk, hogy folytassuk a veretlenségi sorozatunkat

Róth Rebeka: A célunk, hogy folytassuk a veretlenségi sorozatunkat

Középpályásunkkal, Róth Rebekával az MTK elleni rangadóról, a Simple Női Liga új lebonyolításáról, valamint a szombati Szekszárd FC elleni bajnokiról is beszélgettünk.

2026. 10. 25. | Női labdarúgás