Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Elszalasztott lehetőség

Elszalasztott lehetőség

Klub

Megjelenés: 2021. 04. 22. 22:00Olvasási idő: 1 perc

Kesztyűs Barna szerint nem játszott kellő önbizalommal a Honvéd Pakson

Fájó vereséggel zárult a Budapest Honvéd hétközi megméretése, miután a Paks idejekorán kétgólos előnyre tett szert hazai pályán, amit a lefújásig nem tudtak ellensúlyozni a kispestiek. 

„Pakson sajnos mindig nehéz mérkőzéseket játszunk, ez a szerdai sem volt egy látványos, jó meccs – sóhajtott a találkozót követően Kesztyűs Barna. – Bár voltak olyan helyzeteink, amiből gólt tudtunk volna szerezni, de nem éltünk a lehetőségekkel, amit nem engedhetünk meg magunknak. Nem apellálhatunk arra, hogy lesz tíz ziccerünk és nem baj, ha egy kimarad, majd a következőt belőjük, minden adandó alkalmat ki kell használni.”

Pedig a kétgólos hátrányt hozó első félidőt követően még 45 perc állt arra, hogy fordítson a Honvéd, ám bármennyire is hajtott a csapat az áhított három pontért, az áttörés ezúttal nem jött el.

„Próbáltuk felemelni a fejünket és csinálni tovább, a második félidőre úgy mentünk ki, hogy megpróbálunk mindent, hiszen a mérkőzés állását tekintve nem volt veszíteni valónk, a három pont sorsát illetően viszont annál inkább – mondta középpályásunk. – Ezen a meccsen azonban nem tudtuk visszaadni azt, amit a héten gyakoroltunk. Tudtuk, mit játszik majd a Paks, de nem csináltuk meg azokat a mozgásokat, amivel talán több lehetőségünk lett volna a győzelem megszerzésére. Nem koncentráltunk eléggé, pontatlanok voltak az utolsó passzok és ez megbosszulta magát. Úgy érzem, nem játszottunk kellő önbizalommal, kicsit ott volt a fejekben tudat alatt, hogy a tabella hátulján vagyunk, főleg miután láttuk, hogy nyert a Diósgyőr, pedig nekünk ezzel nem szabad foglalkozni, mert ha ezzel törődünk, egy idő után a vonal alatt találjuk magunkat. Muszáj előre néznünk, a következő három mérkőzés élet-halál harc lesz a számunkra.”

2021. 04. 22. 22:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub