Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Eredményes második félidő

Eredményes második félidő

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Hidi Patrik góllal és gólpasszal segítette a csapatot a Paks elleni győzelemhez

„Igazából nem volt túl nehéz dolgom, mert nagyon közel voltam a kapuhoz” – mondta mosolyogva Hidi Patrik az egyenlítést jelentő góljára, amelyet Ugrai Roland szögletét követően fejelt a Paks elleni felkészülési mérkőzésen. Csapatkapitányunk jó teljesítményére mindenképpen szükség volt a szombati győzelemhez, hiszen a Honvéd második találatában is benne volt a keze lába, asszisztjából fordított ugyanis Gale révén a Honvéd a 67. percben.

 „Úgy érzem, az első félidőben mezőnyben tudtuk éreztetni picit talán a fölényünket, de ez helyzetekben nem mutatkozott meg – mondta a Paks elleni találkozóról Hidi Patrik. – A szünet után próbáltunk ezen változtatni. Nyilván mindenki fáradt volt kicsit, ezért nagyobb területek voltak a második félidőben, amit szerencsére ki tudtunk használni és megfordítottuk a meccset, ez a tervünk tehát bejött.”

A szombati győzelem koronázta meg a másfél hetes győri edzőtábort, amelynek utolsó napján immár hazai pályán, Kispesten fogadtuk a paksiakat. Középpályásunk szerint megterhelő, de hasznos időszak áll a csapat mögött.

„Fárasztó volt ez a másfél hét, fizikálisan is, mentálisan is nehéz volt, de elvégeztük azt a munkát, amit elterveztünk – tekintett vissza az edzőtáborra Hidi Patrik. – Tíz napig folyamatosan edzettünk, úgyhogy mostanra kicsúcsosodott a fáradtság, de jön két szabadnap, amikor ki tudjuk magunkat pihenni. Kedden viszont már belevágunk a bajnoki rajt előtti utolsó két hétbe, amikor ugyanilyen intenzitással kell készülnünk.”

A Budapest Honvéd augusztus 16-án, Felcsúton kezdi meg szereplését az OTP Bank Ligában, majd a pályaválasztói jog felcserélésével az MTK vendégeként folytatja augusztus 21-én a bajnoki pontvadászatot.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub