Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Erősödik a stáb

Erősödik a stáb

Klub

Megjelenés: 2021. 01. 01. 01:00Olvasási idő: 1 perc

Klausz László a Budapest Honvéd új asszisztens edzője

Erősödik a Budapest Honvéd szakmai stábja: Bódog Tamás kérésére bővül a stáb, és csatlakozik az együttes mellett dolgozókhoz Klausz László, aki asszisztens edzőként segíti Bódog Tamás és az NB I-es csapat munkáját. (Míg Dajka László a jövőben a szakmai koordinátori, edzői feladata mellett az ellenfelek feltérképezéséből vállal nagyobb szerepet.)

„Klausz Lacit régóta ismerem, játszottunk egymás ellen a Bundesligában, így azóta megvan a személyes kapcsolat – mondta Bódog Tamás. – Jó szakember, akinek az akadémia és az első csapat játékosaira is van rálátása. Benne is megvan az a mentalitás, felfogás, hozzáállás, amit én képviselek és próbálok átadni. Biztos vagyok abban, hogy hasznos tagja lesz az első csapat stábjának és pozitív lökést kap az együttes az érkezésével.”

Klausz László eddig a Magyar Futball Akadémián, egyéni képzésért felelős edzőként dolgozott és a fiatalok mellett feladatát megtartva csatlakozott az NB I-es csapathoz.

„Váratlanul ért a megkeresés, Bódog Tamással és a vezetőséggel is beszélgettem, majd örömmel mondtam igent erre a feladatra – kezdte Klausz László. – Természetesen az első csapaté az elsőbbség, de bízom benne, hogy össze tudom egyeztetni a két feladatkört. Szívesen foglalkozom a fiatalokkal is, és a jövőre nézve is hasznos, hogy a felnőttcsapat mellett az utánpótlásra is van rálátásom. Nagyon gyorsan befogadtak, jó érzés itt lenni.”

Klausz László korábban is dolgozott már az utánpótlásban, Szegeden, majd ugyanott a felnőttek mellett is tevékenykedett, megfordult Tatabányán és Cegléden, hogy aztán a Honvédhoz csatlakozzon.

„Más típusú munkát igényelnek a fiatalok és a felnőttek, a gyerekekkel nehezebb, ott sokkal több pedagógiára van szükség, itt kész, profi játékosokkal dolgozom együtt, tudják, mi a feladatuk, nekem pedig a legfontosabb, hogy a vezetőedző keze alá dolgozzak, és elégedettek legyenek a munkámmal” – tette hozzá Klausz László.

2021. 01. 01. 01:00Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub