Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Érzelmes pillanatok

Érzelmes pillanatok

Klub

Megjelenés: 2021. 08. 18. 15:03Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

526 nap után játszott újra NB I-es meccset Banó-Szabó Bence

A csapat edzését követően mosolygós Banó-Szabó Bence érkezik és huppan le mellénk a székbe, ami érthető is, hiszen saját nevelésű középpályásunk hosszú kihagyást követően vasárnap újra NB I-es meccsen léphetett pályára. Ilyen pedig az újpesti bajnoki előtt legutóbb 2020. március 7-én adatott meg neki. A két találkozó között 526 nap telt el.

„Hosszú út volt, az biztos – sóhajtott fel Banó-Szabó Bence – Kis túlzással olyan rég volt, hogy nem is emlékeztem már, mikor játszottam utoljára NB I-es meccset, a beszélgetés során tudtam meg, hogy a Paks volt a legutóbbi. Májer Milán barátom viccelődött is, hogy még egy kicsit várhattam volna. Amikor a pályán voltam, illetve amikor lefújták a meccset, szinte még fel se fogtam, hogy újra játszottam, aztán este beszéltem édesanyámmal és édesapámmal, és anyukám jegyezte meg, hogy 17 hónap után szerepeltem újra az első csapatban tétmeccsen. Érzelmes pillanatok voltak.”

A két NB I-es meccs közötti időszak tényszerűen 526 nap volt, elég, ha arra gondolunk, hogy az akkori Paks–Honvéd meccsen még lehettek nézők, utána következett a koronavírus első, második és harmadik hulláma, a Honvéd Magyar Kupát nyert, meg egy nehéz szezon végén harcolta ki a bennmaradást, Banó-Szabó Bence pedig majd’ egyéves rehabilitáció után előbb a második csapatunkban térhetett vissza, s végül 11 NB III-as találkozóval a lábában érkezett el a 60. NB I-es meccse!

„Az utolsó 10 percben kaptam lehetőséget, nagyon örültem neki, hiszen az is benne volt, hogy nem lépek pályára egyelőre, Horváth Ferenc vezetőedző azt kérte, hogy legyek türelemmel – idézte fel az újpesti bajnokit Banó-Szabó Bence. – Meglepett és nagyon jó érzés volt újra játszani, éreztem, hogy valami új kezdődik el az életemben. Hajdu Attila gyógytornásszal dolgoztam végig ezt az időszakot, a sérülés és a rehabilitáció után négy hónapot készültem a második csapattal, végig az volt a cél, hogy újra itt lehessek. A hiányzásom mellett az is rossz érzéssel töltött el, hogy nem ment jól a csapatnak, ott volt a kétely, hogy rendben lesz-e a térdem, szóval sok mindenen keresztülmentem, de most már itt vagyok, százszázalékos vagyok!”

A 22 esztendős középpályás hozzátette, némi fájdalmat érez még, ez azonban teljesen normális, úgymond utóhatása a sérülésnek, a lényeg az, hogy tökéletesen felépült, s megjegyezte, egyébként is úgy nevelték, hogy bírni kell a fájdalmat, a nehéz helyzeteket, szóval ez nem akadályozhatja semmiben. Természetesen odafigyel a térdére, az edzések előtt külön bemelegítést végez, illetve még nagyobb hangsúlyt kap a regeneráció is a napi munka során.

„Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam segíteni a csapatnak – mondta Banó-Szabó Bence. – Szerettem volna már az előző szezonban is játszani, de végül most jött el az idő. Türelmesnek kellett maradnom és a folytatásban is türelemmel kell lennem, nem fordult meg a világ, nem én vagyok a hős. Az is lehet, hogy a következő meccsen is csak tíz percet kapok, fokozatosan kell felépítenem magam, és amikor lehetőséget kapok, akkor bizonyítani akarom magamnak, a csapatnak, a szurkolóknak, hogy egy jobb Banó-Szabó Bence tért vissza. Szóval itt vagyok, számíthatnak rám, bízom benne, hogy elkezdjük gyűjteni a pontokat. Csendben teszem a dolgom, ebben hiszek, ugyanazt a célt kell magunk előtt látni, ha mindenki összefog, együtt leszünk, akkor lehetünk sikeresek.”

2021. 08. 18. 15:03Klub

Kapcsolódó hírek

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Kétszáz felett – Közel nyolcéves átkot törnénk meg szombaton

Információk, érdekességek – minden, amit az MTK Budapest elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 11. 06. | Klub

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub