Március 16-án függesztette fel a Magyar Labdarúgó Szövetség a bajnokságokat, játékosaink azóta egyéni edzésterv szerint, otthon készülnek, sorozatunkban előbb az NB I-es keret tagjainak mindennapjairól számoltunk be, most pedig a szakmai stábbal folytatjuk – a 8. részben Németh Tamarával, a Honvéd technikai igazgatójával.
Mit szólnátok az alábbi csapathoz?
Németh Tamara – Batik Bence, Djordje Kamber, Garaba Imre – Ikenne-King George, Gazdag Dániel, Nagy Gergő, Détári Lajos, Tonci Kukoc – Davide Lanzafame, a Kispest-tábor egyik képviselője.
Mi tagadás, egész jó kis névsor, amit nem magunktól raktunk össze, ugyanis az egyik honvédos Facebook-csoportban vetődött fel a kérdés, mely szerint a kijárási korlátozások ideje alatt kivel passzolgatnának szívesen a szurkolók. A 11 legtöbb szavazatot kapóból állítottuk össze a kezdőcsapatot, az meg már csak plusz szerencse, hogy a voksok alapján kialakult lista a jelenlegi felállásunk posztjait is lefedte.
„Amikor először láttam a listát, a negyedik helyen álltam, akkor azonban még kevesen szavaztak, ezért számomra kedves gesztus a szurkolóktól, a jóval több voks mellett is megőriztem azt a helyet, amely Európa-liga-indulást érne” – mondta nevetve Németh Tamara, aki egyébként maga is focizott, nem véletlenül tettük a csapatban a kapusposztra, és gyanítjuk, a Batik, Gazdag, Nagy trió biztosan kapja majd a zrikálást a szavazás kapcsán.
Technikai igazgatónk egyébként Sinkó Gábor kihívásának is eleget tett, így megmutatta nekünk kiskutyáját, Mogyit.
„Bár a videón úgy látszik, örül nekem, de az elmúlt egy hónapban szokatlanul sokat vagyok itthon, és azt gyanítom, kialakított egy bioritmust a távollétemben, és azt látom rajta, hogy zavarom, időnként például átvonul a másik szobába, előfordult már, hogy egyedül elmentem sétálni. Mogyi egy hosszú szőrű csivava, de nem szeretem mondani, hogy csivava, mert a többségüket harciasnak, agresszívnak tartják, míg ő ennek a teljes ellentéte, a világ legnyugodtabb kutyája, képes egy nap húsz órát is aludni. Ha korábban kelek fel a megszokottnál, sétálni sem akar lejönni, felém se néz addig – mondta Mogyiról Németh Tamara, aki aztán az életének szakmai részéről is beszélt. – Nehéz volt az első időszak, ami mindenki számára egy új helyzet volt, új napirendet, rendszert kellett kialakítani. Ebben a helyzetben én voltam az összekötő kapocs a menedzsment és a játékosok között, ezért próbáltam segíteni nekik átvészelni ezt az időszakot, választ adni a kérdéseikre, vagy éppen csak meghallgatni őket. Az első időszakot meg felfoghattuk egyfajta pihenésnek, egy idő után azonban nagyon nehézzé válik a napirend, vagy éppen a személyes kapcsolatok teljes hiánya. Amikor egy játékos megsérül, eltiltják, bajnoki szünet van, akkor tudja, hogy mikor lesz vége, most viszont nem tudunk biztosat, és nekünk, illetve mindenki másnak is nehéz, hogy találj napi szinten motivációt, miközben nem tudod, hogy meddig és hogyan alakul ez az időszak.”

Németh Tamara hozzátette, mivel sűrű szezonunk volt, sok utazással, sok meccsel, hektikus időszakokkal, ráadásul tavaly nyáron új menedzsment, új szakmai stáb és sok új játékos érkezett, szóval egy ilyen eseménydús szezon tükrében még jól is jött egy szusszanásnyi pihenő.
„Több időm jutott a barátokra, a családra, évközben többször éreztem azt, hogy ha beszélgettem is velük, nem tudtam teljesen kikapcsolni és rájuk figyelni, most erre volt lehetőségünk, illetve a lakásban is volt időm rendezkedni – folytatta Németh Tamara. – Ezzel együtt hiányzik a csapat, a foci, türelmetlen voltam, azzal, hogy elindítottuk az egyéni edzéseket a klub központjában, több feladatom lett, egyensúlyba kellett hoznunk az egészségügyi és a szakmai szempontokat. Hiányzott már ez a fajta elfoglaltság, míg a játékosokkal való kapcsolattartásban, a rájuk való odafigyelésben sok segítséget kaptam Sinkó Gábortól, könnyebb, hogy a srácok is több emberhez fordulhatnak, ha bármi nehézségük támad.”
Ami a kikapcsolódást illeti, A nagy pénzrablás című, a csapat körében kiemelt népszerűséggel bíró sorozatot Németh Tamara is látta, sőt az otthon töltött időszakra egy puzzle-t is beszerzett, bár ez végül azért volt hasznos, mert kiderült, nem a kirakózás lesz az új hobbija.
„Több ismerősnél is láttam már, hogy összeraktak egy gyönyörű tájképet, majd kitették a falra. Nos, én is vettem egy ezer darabosat, Amszterdamról, kettő hétig nézegettem, majd szembesültem vele, hogy mennyi kék elem van benne. Próbáltam szortírozni a darabokat, de azt éreztem, hogy megtaláltam azt a puzzle-t, aminek csak két sarka van. Megpróbáltam, nem sikerült – jegyezte meg Németh Tamara, aki Szilágyi Ágnes, egészségügyi vezetőnek passzolta tovább a vírusnapló virtuális labdáját. – Tudom, hogy Áginak mennyire fontos a sport, imád edzeni, állandóan nyüzsög, így arra lennék kíváncsi, a kisfiával otthon hogyan tudja megoldani az edzéseket?”





