Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Extra motiváció

Extra motiváció

Klub

Megjelenés: 2021. 10. 23. 14:14Olvasási idő: 2 perc
E-mailFacebook

Szappanos Péter győztesen szeretne kikerülni a korábbi klubja elleni csatából

Egy héttel ezelőtt nagy küzdelemben maradt alul a Budapest Honvéd a Fehérvár otthonában, de már új kihívásokra koncentrálnak a kispestiek, hiszen vasárnap a Mezőkövesd ellen lépnek pályára a Bozsik Arénában. Szappanos Péter szerint az OTP Bank Liga következő fordulójára készülve nem tört meg a csapat lendülete, s inkább hasznos tapasztalatként, mint csalódásként jelent meg a heti munkában az előző meccs.

„A Fehérvár otthonában hatalmas esélyünk volt a pontszerzésre, vesztes állásból felállva rengeteg lehetőséget alakítottunk ki – tekintett vissza az összecsapásra Szappanos Péter, aki bravúros védéseivel főszerepet vállalt az említett pontszerzési remény életben tartásában a találkozón. – Azokból a lehetőségekből pedig, amiket kialakítottunk, mindenképpen építkezni kell, mert kis odafigyeléssel gólokat lehetett volna rúgni.“

Ezen pedig már vasárnap javítana a Kispest: csapatunk a Mezőkövesdet látja vendégül a Bozsik Arénában, amely mindössze 2 ponttal áll lemaradva tőle a tabellán. Azt a Mezőkövesdet, amelynek kapuját három éven át védte a nyár óta a piros-feketéket erősítő Szappanos Péter.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ugyanolyan meccs lesz ez a számomra, mint a többi. Ez lesz az első találkozás a korábbi csapatommal, nagyon várom már – mondta mosolyogva kapusunk, aki elárulta, bár jócskán kicserélődött a Mezőkövesd kerete, tartja még a kapcsolatot a régi társakkal, akikkel némi zrika is belefér az egymás elleni csata előtt. – Vadnaiék (Vadnai Dániel – a szerk.) már a sorsolás után azt mondták, hogy a tizedik fordulót várják a legjobban, nagy vágyálmuk, hogy gólt rúgjanak nekem, ezt azóta hallgatom, amióta Kispestre igazoltam. Azért engem sem kell félteni ezen a téren, ők is megkapják a magukét, és remélhetőleg a vasárnapi párharcból én jövök ki jobban!“

Szappanos Péter hozzátette, természetesen van benne egy egészséges bizonyítási vágy a találkozó előtt, vallja, hogy egy játékosnak mindig plusz motivációt ad, ha korábbi klubjai ellen léphet pályára, ez vele sincsen másképp, legyen szó akár a ZTE, a Fradi vagy épp a Mezőkövesd elleni csatákról. 

„Az elmúlt egy évben több mint húsz játékost igazolt összesen a Mezőkövesd, eléggé kicserélődött a keret ahhoz képest, amikor a dobogóért küzdöttünk – világított rá a legutóbbi találkozáskor még a túloldalt erősítő kapus. – Ezért abból nem is lehet kiindulni, de azt gondolom, hogy egy masszív csapat, amelyik biztos, hogy kapott egy plusz lökést az edzőváltással. Nem lesz könnyű dolgunk, de a remélem, sikerül őket feltörni, mert hazai pályán a győzelem a célunk. A Debrecen ellen megvolt az első győzelmük az edzőváltás után, úgyhogy bízom benne, hogy az újdonság ereje már el is múlt, mert a három pontot itthon szeretnénk tartani!“

2021. 10. 23. 14:14Klub

Kapcsolódó hírek

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

A hét szülöttei: Eisenhoffer József és Gujdár Sándor

Mutatjuk a hét születésnaposait és a klubhoz köthető jelentősebb évfordulókat.

2026. 11. 03. | Klub

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Kispesti szív diadala – bravúrgyőzelem a Pénzügyőr ellen

Öregfiúk csapatunk hétfőn 2–1-es győzelmet aratott a Pénzügyőr SE elleni bajnokin.

2026. 11. 02. | Klub

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub