Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fájó végjáték: Döntetlent játszottunk a Tiszakécskével

Fájó végjáték: Döntetlent játszottunk a Tiszakécskével

Mérkőzések

Megjelenés: 2025. 10. 05. 21:49Olvasási idő: 3 perc
E-mailFacebook

1–1-es döntetlent játszottunk a Tiszakécske ellen a Merkantil Bank Liga 9. fordulójában, de továbbra is vezetjük a bajnokságot.

A Békéscsaba és a Karcag elleni mérkőzéseket követően zsinórban a harmadik hazai bajnoki várt csapatunkra a Tiszakécskei LC ellen. Feczkó Tamás sérülése miatt kényszerűségből nem nevezte Szamosi Ádámot, ugyanakkor csapatkapitányunk, Hangya Szilveszter visszakerült a kezdőcsapatba, míg a Tiszakécskénél Bódi Ádám, Varga József, Lucas és Myke Ramos is kezdett.

Az első próbálkozást a vendégek jegyezték a 11. percben, de Tujvel könnyedén fogta Pataki középre tartó próbálkozását. Ugyanebben a minutumban Zuigeber adódott lehetőség a gólszerzésre, de fejese Prokop kezei között.

A 12. percben Medgyes ugratta ki Gyurcsót, aki lefutva védőjét nagyszerűen tette el a labdát Rostislav lábai között – hétfői gólpasszát követően megszerezve ezzel első találatát a Honvédban (1–0). A 31. percben Szabó Alex felpasszát követően Medgyes tüzelt távolról, lövése azonban a kapu fölé szállt. A 32. percben veszélyes kontrát vezetett a ’Kécske a jobb oldalunkon, Bódi elől azonban Hangya határozottan tisztázott. A 34. percben Somogyi előzte meg az emberét, majd hozta egyszersmind helyzetbe Gyurcsót, aki miután nagyszerűen elfektette a vendégek védőit, a hosszú sarkot vette célba, Prokop viszont lábbal védte a próbálkozást.

Egy percre rá Kántor hozta nagy helyzetbe Zuigebert, támadónk lövését azonban ismét hárította Prokop. A 41. percben tökéletesen támadtunk le, Somogyi és Ujváry harcolt meg a labdáért, majd előbbi Medgyes elé tálalt, de támadónk a kapu fölé lőtt. A hosszabbítás perceiben Ramos kevergetett egészen addig, mígnem lövőhelyzetbe került, Tujvelnek nagy bravúrral kellett kiszednie a léc alól a próbálkozást. A második félidő első helyzete a mieink nevéhez fűződött: Gyurcsó ugratta ki Zuigebert, aki Kántornak próbált centerezni, és bár a passz nem jutott el támadónkig, a labda így is majdnem a bal sarokba pattant, Prokop a helyén volt. Az 56. percben Hangya adott szépségdíjas labdát a védőzóna mögé befutó Medgyesnek, majd a labda Kántor előtt kötött ki. A születésnapját a héten ünneplő 25 éves támadónk sarokkal próbálta a gólvonal mögé juttatni a labdát, Prokop ezúttal is bravúrral hárított. A 66. percben Ujváry harcolt ismét nagyot, majd ezt követően Lucas és Varga is véleményes módon blokkolta a tizenhatoson belül Gyurcsó, illetve Medgyes lövését. A 85. percben aztán lényegében a semmiből egyenlített a vendég együttes: Bódi kapott egy keresztlabdát a jobb oldalon, majd adott középre a középen érkező, csereként beálló Takács Tamás pedig Tujvelnek esélyt sem adva a kapuba bólintott (1–1). A hosszabbítás perceiben Szabó Alex állt legközelebb a győztes gól megszerzéséhez, de fejesénél Prokop ismét védeni tudott. Két pontot elhullajtottunk, de továbbra is veretlenek vagyunk a Bozsik Arénában, és mivel a riválisok is botlottak, vezetjük a bajnokságot.

A bajnokság 10. fordulójában a Kozármisleny otthonába látogatunk, majd hazai pályán fogadjuk a Mezővesd-Zsóry FC csapatát.

MERKANTIL BANK LIGA 2025/26, 9. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD FC–Tiszakécskei LC 1–1 (1–0)

Bozsik Aréna. 3951 néző. Vezette: Iványi Gábor (Szécsényi István, Aradi József).

HONVÉD: Tujvel – Ujváry (Gáspár, 82.), Szabó A., Baki, Hangya – Csontos, Somogyi Á. – Zuigeber (Pekár, 73.), Medgyes (Pauljevic, 82.), Gyurcsó (Pinte, 73.) – Kántor. Vezetőedző: Feczkó Tamás

Tiszakécske: Prokop – Balázs, Varga J., Visinka, Terbe – Bódi, Szekér (Takács T., 82.), Lucas, Pataki (Horváth, 60.) – Vukk (Zámbó, 60.), Ramos (Burdika, 90+4.). Vezetőedző: Pintér Csaba

G: Gyurcsó (12.), illetve Takács T. (85.).

Feczkó Tamás, vezetőedző:

Nagyon bosszantó, hogy egy ilyen mérkőzést nem tudtunk megnyerni. Gyorsan megszereztük a vezetést, és ezután is rengeteg minőségi helyzetünk volt, amelyekből megszerezhettük volna a második és harmadik gólunkat is akár. Az elmúlt mérkőzéseken összesen nem dolgoztunk ki ennyi gólhelyzetet, mint ezen a meccsen, mezőnyben ugyanakkor egyenrangú ellenfél volt a Tiszakécske, egyenlő labdabirtoklással. Bosszantó, hogy öt perccel a vége előtt ilyen gólt tudtak szerezni. Ez egy fájó döntetlen sajnos. Az első és második félidőben is dolgoztunk ki tiszta gólhelyzeteket, de vagy rossz döntést hoztunk, vagy nem találtuk el a kaput, vagy a kapusuk védett. A múlt héten úgy rúgtunk öt gólt, hogy nem volt ennyi helyzetünk. Mondhatnám, hogy támadójátékban előrébb léptünk, mert minőségi helyzeteink voltak, de a helyzetkihasználásunk hagy kivetnivalót maga után.

A találkozó összefoglalóját itt tekinthetitek meg: 


2025. 10. 05. 21:49Mérkőzések

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub