Véget ért a törökországi edzőtábor, így csapatunk összesen négy hivatalos edzőmérkőzéssel (Kozármisleny, Slovan Bratislava II., Drita FC, FK Jedinstvo) készült a Merkantil Bank Liga február 9-i rajtjára. A mieink nemrégiben egy rövid, alig egyhetes edzőtáboron vettek részt Sidében, ahol a koszovói éllovas Drita FC-t 2-0-ra verték, majd a montenegrói Jedinstvo ellen – szerencsétlen körülmények között – 1-0-ás vereséget szenvedtek a végjátékban. Együttesünk támadóját, Farkas Balázst kérdeztük a felkészülési időszak tapasztalatairól.
„Úgy gondolom, hogy az edzőmeccseink összességben nagyon jól sikerültek. Minden mérkőzésen visszaköszöntek azok a taktikai és játékszituációs elemek, amelyeket az edzésen gyakoroltunk, ezeket pedig jórészt sikerült is megvalósítanunk a pályán. Fizikailag is fejlődtünk, remélhetőleg ez a bajnoki mérkőzéseinken is meg fog mutatkozni és pozitívan fog végződni az előttünk álló időszak" – mondta Farkas, aki ezt követően az edzőtábor fontosságára is kitért.
"Az edzőtábor elsősorban azért fontos, hogy a csapat még jobban összekovácsolódjon és az új játékosok be tudjanak illeszkedni. Egy hétig együtt van a csapat, jobban meg tudjuk egymást ismerni, nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Csapatösszetartó erő lehet, ha megfelelően ki tudjuk használni ezeket az alkalmakat."
"Az új vezetőedző érkezésével mindenki szeretné megmutatni, hogy helye van a csapatban. Mindenki megkapta a lehetőséget a bizonyításra, remélem, hogy a vezetőedző pozitívan értékelte a látottakat egyéni és csapatszinten is. Amiket kért a mester, megpróbáltuk betartani. Szerencsére sikerült betalálnom a Slovan Bratislava II. elleni edzőmérkőzésen, ami nagyon fontos volt a számomra. Remélem, hogy pozitív lesz az összkép a felkészülés végeztével is.”




