Mint ismert, 2-1-es győzelmet aratott csapatunk a Merkantil Bank Liga 23. fordulójában a BVSC-Zugló otthonában. Noha több lehetőségünk is volt a vezetés megszerzésére, végül Kocsis Bence találatával a hazaiak jutottak előnyhöz, majd Medgyes előbb az első, majd a második játékrészben is eredményes volt, ez pedig három pontot ért számunkra. Feczkó Tamás elsősorban a csapat tartását emelte ki.
"Ismét hazai pályán futballozhattunk, az első másodperctől támadó szellemben léptünk pályára. A helyzetek minősége és mennyisége alapján ez egy nyugodt győzelem is lehetett volna. Ugyanakkor, ami fontos, hogy a negyedik mérkőzésünket nyertük meg hátrányból, ez pedig nem lehet véletlen. A 12. percben már három ziccerünk volt, aztán mégis az ellenfél szerezte meg a vezetést. A góltól nem zavarodtunk meg, ugyanúgy futballoztunk, mint előtte. A második félidőben korán előnyhöz jutottunk és amikor a hazaiak mindent egy lapra tettek fel, akkor sem remegtünk meg. A kontráinkban benne volt a harmadik gól, el kellett volna dönteni a mérkőzést. Nagyon sok jó teljesítményt láttam, rengeteg párharcot nyertünk, jól építettük fel a játékot a középső zónában. Magabiztos győzelmet arattunk, még ha az eredmény nem is ezt mutatja. Örülök, hogy 16 éves játékosunk, Kovács Erik is bemutatkozhatott" – értékelte a találkozót Feczkó Tamás.
Már megszokhattuk, hogy több, mint félezren kísérték el és buzdították a csapatot a Bozsik Arénától távol, vezetőedzőnk a szurkolók szerepére is kitért.
"Ezúton is köszönjük ezt a fanatikus biztatást, fantasztikus hangulat van minden mérkőzésünkön. Ahogy bejöttek a fiúk a bemelegítésről, már arról beszéltek, hogy mennyien eljöttek ismét és hogy milyen szurkolás lesz. Nagyon jó érzés a mérkőzés után közösen ünnepelni és még jobban szeretem, hogy így bíznak bennünk a szurkolóink. Negyedik alkalommal nyertünk hátrányból és a nehéz helyzetekben is töretlenül biztatnak minket, ami átsegít a holtpontokon"
A zuglóiakat irányító, a Honvéddal korábban játékosként háromszoros bajnok, majd később csapatunkat edzőként is irányító Csábi József korábban már többször is megnehezítette dolgunkat, most azonban mi örülhettünk a végén.
"Látható, hogy a Honvéd a keretét illetően, a téli igazolásokkal jócskán előrébb jár nálunk. Ez a Honvéd nem az őszi Honvéd, ez látható az eredményeken is. Jól kezdődött a mérkőzés, szép gólt rúgtunk, feszesek voltunk, de nem voltunk a párharcokban erősek, nem tudtuk kontrollálni a találkozót. A második gól teljesen megzavarta a meccstervet. Az ezt követő 15-20 percben fölénk kerekedtek. A Honvéd ellen mindig nagyon jól sikerültek a meccseink, sajnos ez most megszakadt" – nyilatkozta hivatalos oldalunknak egykori kiváló játékosunk és edzőnk.
Csábi József értékelése:




