3-0-s győzelmet aratott csapatunk a szezon első hazai mérkőzésén a Budafoki MTE ellen, a klub 116. születésnapján. A találkozót követően a két csapat vezetőedzője, Feczkó Tamás és Mészöly Géza értékelte a találkozót.
"Sokat dolgoztak a játékosok azért, hogy ilyen mérkőzéseket tudjunk produkálni. Szerettük volna már az első félidőben eldönteni a három pont sorsát. Ez egy nagyon jó, lüktető és akciódús mérkőzés volt, de ehhez kellett az is, hogy a Budafok beleálljon a mérkőzésbe és ilyen jól játsszon – kapufájuk és helyzetük is volt. Gratulálok nekik, hogy ilyen hangulatban, ennyi néző előtt ilyen teljesítményt tudtak nyújtani. Örülünk a három pontnak, de bosszantó, hogy a második félidőben nem tudtunk gólokat rúgni, noha megvoltak ehhez a lehetőségeink" – értékelte a látottakat Feczkó Tamás.
Csapatunk a Videoton FC Fehérvárt is 3-0-ra győzte le az előző fordulóban, Szamosi Ádám és Zuigeber Ákos akkor is betalált, Baki Ákos helyett azonban ezúttal Csontos Dominik volt eredményes. Vezetőedzőnket a két mérkőzés közti különbségről is kérdezték.
"Ez egy szülinapi 3-0 volt. Már a múlt héten is szenzációs volt látni, ahogyan a vendégszektor megtelt és még voltak olyanok, akik csak azért nem utaztak el Székesfehérvárra, mert elfogytak a jegyek. Most több, mint 5000 ember jött ki, ami a szülinapnak és a csapatnak is szólt. Bízom benne, hogy a következő két idegenbeli mérkőzésen is tudunk olyan teljesítményt nyújtani, hogy a következő meccsen már 6000-en legyünk, és előbb-utóbb megtöltsük ezt a gyönyörű stadiont. Nagyon hálásak vagyunk nekik, hogy ilyen atmoszférát, hangulatot teremtenek hétről-hétre. Ahogyan mi az első másodperctől támadó felfogásban lépünk fel, úgy hajtanak ők is minket az első másodperctől kezdve" – vélekedett vezetőedzőnk, aki szerint még csak nemrég kezdődött a szezon
"Örülök, ha bajnokesélyesnek látnak minket. Van egy cél az öltözőn belül, amit szeretnénk elérni a szezon végén, ezért dolgozunk nap mint nap. Ugyanakkor lépésről lépésre haladunk, minden mérkőzésen a győzelemért lépünk pályára, hogy minél közelebb kerüljünk szezon végi céljainkhoz. A játékosok ennek érdekében mindent megtesznek, a klub mindenben támogat minket, a szurkolók pedig szenzációsak, tehát minden adott egy csodálatos szezonhoz. Nagyon hosszú és rögös még az út, lesznek majd hullámvölgyek, amikor még nagyobb szükségünk lesz a támogatásra, de reméljük ez sokára fog eljönni" – zárta mondandóját Feczkó Tamás a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.
Mészöly Géza értékelése:



