Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Feczkó Tamás: Nagyon örülök, hogy a fiatal játékosaink megmutatták, hogy lehet rájuk számítani

Feczkó Tamás: Nagyon örülök, hogy a fiatal játékosaink megmutatták, hogy lehet rájuk számítani

Klub

Megjelenés: 2026. 01. 20. 20:51Olvasási idő: 1 perc
E-mailFacebook

Vezetőedzőnk szerint az eredmény alakulása szempontjából döntő volt, hogy 'más terv' alapján játszott felkészülési meccset a két csapat.

2–1-es vereséget szenvedtünk az 1. FC Slovacko együttese ellen. A cseh első osztályban szereplő együttes erős kerettel érkezett a keddi edzőmérkőzésre, a kezdőben a Slovackónál klubikonnak számító Danícek–Reinberk páros, (mindketten 2010 óta megszakítás nélkül erősítik a kék-fehéreket), mellettük pályára lépett csereként a Plzennel a Bajnokok Ligáját is megjárt Petrzela, a harmincegyszeres cseh válogatott, Michael Krmencík, vagy a sokszoros szlovák utánpótlás-válogatott – a Manchester United utánpótlását is megjáró – Martin Svidersky is. Mindeközben Feczkó Tamás alaposan felforgatta a csapatot, a vasárnapi kezdőből csak Somogyi Ádám „maradt meg”, miközben akadémistánk, Balázs Teó nemcsak a kezdőcsapat tagja volt, de végig is játszotta a találkozót.

Hetyei remek kiugratásából Varga Kevin szerezte meg a vezetést az első félidő végén, a másodikban azonban fordítani tudtak a sort cserélő csehek.

„Pár rutinos játékossal kiegészülve – akik az utóbbi időben kevesebb játéklehetőséget kaptak – egy nagyon fiatal átlagéletkorú csapattal álltunk fel, ugyanakkor nagyon örülök, hogy a fiatal játékosaink megmutatták, hogy lehet rájuk számítani. Az első félidő kimondottan tetszett, nagyon stabilak voltunk, egy kontrája volt az ellenfélnek, míg nekünk a gól mellett volt még egy nagy ziccerünk. A második játékrészben játszott, hogy a saját terveinket szerettük volna továbbvinni, hiszen a mieink 'kilencven perceztek', az ellenfélnél sorcsere volt és a második félidőben látszott, hogy ledominálnak minket. Nagyon jó felmérő volt, hogy kiélezett helyzetben, melyik játékosra hogyan számíthatunk. Aki megkapta a lehetőséget, úgy gondolom, hogy élt vele. Ebben az összetételben még nem játszottunk, de az a lényeg, hogy mindenki megfelelő terhelést tudjon kapni és felkészüljön a februári rajtra" – nyilatkozta vezetőedzőnk.


2026. 01. 20. 20:51Klub

Kapcsolódó hírek

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

"Mint egy falat kenyér" – A Kisvárda elleni fontos győzelemmel léptünk feljebb a tabellán

Az OTP Bank Liga 12. fordulójában 1–0-s győzelmet arattunk a Kisvárda Master Good csapata ellen, ezzel több helyet javítottunk korábbi pozíciónkon a tabellán.

2026. 10. 30. | Klub

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Szurkolók és kivetítő kint, gyerekek bent – Így várjuk a Kisvárda elleni bajnokit

Információk, érdekességek – minden, amit a Kisvárda Master Good elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 29. | Klub

Búcsú a Magyar Kupától

Búcsú a Magyar Kupától

A MOL Magyar Kupa 4. fordulójában 3–1-es vereséget szenvedtünk a Gyirmót FC Győr vendégeként, ezzel búcsúztunk a sorozat további küzdelmeitől.

2026. 10. 27. | Klub

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Az NB II bajnokaspiránsához látogatunk – a Gyirmót következik a sorban

Információk, érdekességek – minden, amit a Gyirmót FC Győr elleni mérkőzésről tudni érdemes.

2026. 10. 27. | Klub