Egy felejthetetlen estén, hátrányból fordítva, hosszabbítás után búcsúztattuk a Debrecent a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában. Az első félidőben a Loki dominált, de a második játékrészben hatalmas mentális erőt és elszántságot mutatva sikerült megfordítanunk a mérkőzést. Zuigeber 117. percben szerzett győztes találata továbbjutást ért a számunkra, a következő fordulóban az ESMTK csapatát fogadjuk majd a Bozsikban.
"Eddig is tudtuk, hogy mentálisan erősek vagyunk, de úgy gondolom, hogy mindent megmutat, hogy ezúttal a Debrecen otthonában, hátrányból tudtuk megfordítani a mérkőzést. Sokat dolgozott a csapat, ezért a sikerért. Hogyha nem jutottunk volna tovább, akkor nagyon bosszúsak lettünk volna, de azért jöttünk, hogy továbbjussunk. Nagyon büszke vagyok a csapatra és egyénileg is mindenkire" – dicsérte csapatunk mentalitását az M4 Sport kamerái előtt, a mérkőzést követően Feczkó Tamás, aki a sajtótájékoztatón a győzelemhez vezető taktikai tényezőkről is szót ejtett.
„Az első félidőben a Loki sokkal jobban játszott, el is dönthette volna a továbbjutást kérdését. A szünetben váltottunk a védekezési formán és azt a játékot nyújtottuk, amit tudunk. Az első félidei biztonságosabb játékunkat felváltotta az a játékstílus, amiben jók vagyunk. A második félidő alapján úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk, bár a mérkőzés vége felé a Loki is eldönthette volna a továbbjutás kérdését. A hosszabbításban is a győzelemért mentünk. Nagyon boldog vagyok, mert minden játékosom hitt a győzelemben. A szünetben rendezni kellett a sorokat, ez döntő momentum volt. Mindent megvalósítottak a fiúk, amit megbeszéltünk. Igazi kupacsata volt egy nagyon jó csapat ellen. Sok sikert kívánok a Lokinak a bajnokságban." – összegezte gondolatait vezetőedzőnk.




